Szabadidő

A nagy füzet az Oscar-esélyes filmek között

A magyar alkotás felkerült a legjobb idegen nyelvű filmek szűkített listájára.

A nagy füzet című alkotás is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versengő művek kilencesre szűkített listáján az amerikai filmakadémia bejelentése szerint. Magyar filmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó István Hanussen című alkotása szerepelt a végső öt jelölt között.

A kiválasztott filmek között szerepel még Felix van Groeningen belga rendező Alabama és Monroe című drámája, amely a napokban elnyerte az Európai Parlament Lux-díját, valamint Danis Tanović Epizód egy vasgyűjtő életéből című kis költségvetésű alkotása, amely a zsűri nagydíjával gazdagodott az idei Berlinalén, a filmben saját magát alakító Nazif Mujic pedig a legjobb férfialakításért járó Ezüst Medvével gazdagodott.

A Zwei Leben (Két élet) című Georg Maas-film révén Németország is reménykedhet a jelölésben, csakúgy, mint Kambodzsa, ugyanis Rithy Panh rendező L’image manquante (A hiányzó kép) című munkáját szintén beválasztották a kilenc jelölt közé. Ez a dokumentumfilm nyerte idén a cannes-i filmfesztiválon az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű szekció fődíját. A kilencedik Hani Abu Asszad palesztin rendező Omar című alkotása.

A végső öt jelölt film címét január 16-án jelentik be, az Oscar-díjakat március 2-án adják át. Az amerikai filmakadémia 76 egész estés alkotásból állította össze a kilenc címet tartalmazó listát.

A nagy füzet az Oscar-esélyes filmek között

Szász János (Woyzeck, Witman fiúk, Ópium) a magyar születésű svájci írónő, Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent világhírű regényéből készült filmjének, A nagy füzetnek (Le grand cahier) a főszereplője egy tízéves ikerpár Gyémánt László és András alakításában. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története.

A nagy füzet több nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, Haifában elismerő oklevelet kapott, bemutatták az ausztráliai Adelaide-ben és a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint elnyerte a legjobb film, a legjobb színésznő és a legjobb színész díját a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon. Megkapta a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon a diákzsűri díját is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top