A szilveszteri ünnepség szervezői hat kerékpárt vettek bérbe a város nemrég üzembe helyezett közösségibicikli-parkjától, és akkumulátorokra csatlakoztatták őket. Szombattól három napon át helyi lakosok és turisták pedáloznak a bicikliken, hogy megtermeljék a magasból a mélybe ereszkedő kristálygömb megvilágításához szükséges 50 ezer watt elektromos áramot. Úgy taksálják, hogy egy-egy kerékpár óránként 75 watt energiát képes előállítani.
A belülről 32 256 LED által megvilágított kristálygömb 2688 háromszögletű panelja 16 millió árnyalatban szórja szét a fényt szilveszter éjfélkor, amikor megkezdi leereszkedését egy zászlórúdon az alant összegyűlt milliós ünneplő tömegbe.
Forrás: inhabitat.com |
A kristálygömb üvegpaneljeit minden évben új mintázatúra cserélik le, idén lesz például egy olyan panel is, amelyet egy rákból gyógyult 12 éves gyerek tervezett. A kristálylapok elkészítése egy évig tart, a gömb fémkeretébe való beillesztésük pedig két hétig. Egy felhőkarcoló tetején villanyszerelők pénteken fejezték be az utolsó kristálylapok beépítését. New Yorkban egy több mint százéves hagyomány keretében a kristálygömb leeresztésével ünneplik az új év eljövetelét.
A szilveszteri-újévi ünneplés egyébként már szombaton megkezdődött a Times Square-en a hatalmas szemetes konténerek és ipari iratmegsemmisítők kihelyezésével, hogy a New York-iak a rossz emlékeket idéző iratok és egyéb tárgyak eldobásával szabadulhassanak meg az óév kellemetlen emlékeitől vagy kezdhessenek új életet az új évben. A Good Riddance Day abból a latin-amerikai szokásból ered, hogy a szilveszterezők egy bábuba rakják a rossz emlékeket jelképező tárgyaikat, majd elégetik.