nlc.hu
Szabadidő
Napi novella – A nagymama, aki elfelejtett meghalni

Napi novella – A nagymama, aki elfelejtett meghalni

Szerdán ünnepeljük a magyar kultúra napját. Így ezen a héten minden délután egy novellát olvashatsz a Nők Lapja Café szabadidő rovatában.

Döme Barbara: A nagymama, aki elfelejtett meghalni

Napi novella – A nagymama, aki elfelejtett meghalniA nagymama meghalt, de nem vette észre. Pogácsát gyúrt, amikor lezsibbadt a karja, szívinfarktust kapott. Azonnal meghalt, de tovább dagasztotta a tésztát, majd szép házi tojás sárgájával megkente a tetejét, és kisütötte a pogácsákat. Délután ezzel várta barátnőjét.
Mielőtt azonban a vendég megérkezett volna, kicsit lepihent, mert hullafáradtnak érezte magát. Csodálkozott, mert korábban meg sem kottyant neki egy kis sütés-főzés. Most meg teljesen kidőlt, olyan érzése volt, mint akit agyonvertek.

– Öregszem – nyugtázta, majd azon töprengett, hogyan ünneplik a jövő héten századik születésnapját. Mindenki azt mondta, erre a napra felhajtást kell szervezni, mert az mégiscsak nagy dolog, ha valaki százesztendős. A fia megjegyezte: kímélni kell a mamát, mégsem húszéves. Erre úgy tett, mint aki megsértődött, és azt mondta, őt bizony senki ne kímélje, nincs a halálán. Legyen minden úgy, mint máskor, majd ő megfőzi a menüt, a gyerekek jöjjenek, és ünnepeljék. Ebben maradtak. Előtte azonban szeretett volna kipróbálni egy új receptet, ezért nekilátott pogácsát sütni. Ekkor érte a halál.

Miután ez megtörtént vele és lepihent, furcsa álmot látott. Szembejött vele a kaszás, akit azonnal felismert. Nem mutatta, hogy fél, pedig remegett. A halál arról érdeklődött, mit tervez a jövő hétre. A nagymama beszámolt a születésnapi partiról, mire a kaszás nagyot nevetett, és közölte, az idős asszony nem lesz ott a bulin. A nagymama csapzottan ébredt, és rettenetesen fázott, jéghideg volt a teste. Azt gondolta, meghűlt. Bevett egy aszpirint, aztán forró fürdőt vett, és kamillateát kortyolgatott. Nem akart felmelegedni. A vastagabbik harisnyáját vette fel, és kesztyűt húzott. A tükörbe nézve megállapította, arca olyan, akár a kályhából kikotort hamu. Rég nem sminkelte magát, de ilyen állapotban nem akart senkivel sem találkozni, ezért alapozót tett az arcára, némi arcpírral és egy leheletnyi rúzzsal. Így már jobban festett, de a remegés továbbra sem akart abbamaradni. Lázmérőt vett elő. Azt hitte rosszul lát, amikor a higany tíz perc után sem akart mozdulni.

– Ennek is épp most kellett elromlana – bosszankodott a nagymama, aki még ekkor sem vette észre, hogy meghalt. Volt egy kis ideje a barátnője érkezéséig, leült keresztrejtvényt fejteni. Semmi nem jutott az eszébe, mintha teljesen leállt volna az agya. Nem értette, mi történt. Csak azt mondogatta magában, hogy ilyen makacs meghűléssel még nem találkozott az elmúlt száz év alatt. Pedig sokat átélt: két háborút, forradalmat, két férjet, egy agyvérzést pedig lábon hordott ki. Mindenki azt mondta, olyan erős, hogy a halál könyörög majd neki az örök élet receptjéért, amikor eljön az idő, és annyira hálás lesz a hallottakért, hogy elfelejti elvinni.

A barátnő kétszer csengetett, mire a nagymama kinyitotta az ajtót. Bundát viselt. A vendég először csodálkozott, de a hamuszürke arcból, a felakadt szemekből és abból, hogy a nagymama nem lélegzett, hamar rájött, halott. Azt is sejtette, hogy a nagymama nem vette észre, mi történt vele. Azon gondolkodott, hogyan adhatná kíméletesen tudomására, ami történt. Teáztak, pogácsát ettek, a nagymamának az állapotához képest jó étvágya volt. Elnézést kért barátnőjétől a szokatlan öltözékért, de mint mondta, nagyon fázik. Beszélgetés közben a vendég megkérdezte a nagymamát, mikor járt utoljára a temetőben, boldogult ura sírjánál. A nagymama elgondolkodott, majd azt felelte, nem emlékszik. Aztán felállt, mint akit a bűntudat és a lelkiismeret azonnali indulásra sarkall, és kiviharzott a lakásból. A barátnő sóhajtott, óriási kő esett le a válláról.

A nagymama buszra szállt, és kiment a temetőbe. A délutános portás mosolyogva intett, majd megjegyezte, már várják. A nagymama erőlködve sétált a sírkövek között, sokkal tovább tartott neki, amíg elért a családi kriptáig, mint máskor. Hiába volt rajta bunda, hiába sütött a nyári verőfényes nap, ő jéghideg volt. Útközben találkozott özvegy Tóthnéval, aki a férje sírját csinosította. Tóthné megjegyezte, régen látták egymást, és örül, hogy látja, mert ezek szerint még él. Jó egészséget kívánt neki, majd megszorította a kezét. Ijedten ugrott hátra, mert a nagymama keze jéghideg és merev volt.

– Vérkeringési zavar lesz, ki kellene vizsgáltatni magát – javasolta özvegy Tóthné, majd tovább gyomlálta a sírt.
A nagymamának szöget ütött a fejébe, amit Tóthnétól hallott, elhatározta, a temetőből hazafelé beugrik az ügyeletre.

Megérkezett a családi kriptához. Régen járt itt, a márvány bejárat mellett derékig ért a gaz. Megpróbálta kihúzni, de a keze nem engedelmeskedett. Bosszantotta a dolog. Aztán kinyitotta az ajtót, belépett a sötét helyiségbe. Villanyt gyújtott, körülnézett. A kriptában férje és kisfia volt eltemetve. A gyereket tüdőgyulladás vitte el kétévesen. A nagymama rettenetesen fáradt volt. Először csak leült, aztán hanyatt dőlt. Az elmúlt 24 óra során most először érezte, hogy nem fázik. Lecsukta a szemét, végre jól érezte magát.

Döme Barbara: A nagymama, aki elfelejtett meghalni című könyvét, itt rendelheted meg!
Hétfői novella: Rényi Ádám – A látogató

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top