Szabadidő

Már négyszázan estek el a csúszós járdán

Tükörjég borítja az országot: a katasztrófavédelmisek és a mentősök is arra kérnek mindenkit, lehetőleg ne induljanak el. Akinek muszáj, az nagyon óvatosan közlekedjen.

Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megye teljes területén, valamint Somogy, Fejér és Pest megye több járásában továbbra is narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben. Ezeken a területeken a következő órákban is tartós ónos esőre kell készülni. Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Tolna megyében is várható még gyenge ónos eső, ezért ezekre a területekre citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, miként Budapestre is.

A közlekedési rendészetet teljes létszámban kivezényelték, minden megyében működnek katasztrófavédelem operatív törzsei. Eddig 210-en 52 technikai eszközzel 38 alkalommal végeztek műszaki mentést.

MTI/Máthé Zoltán
Forrás: Máthé Zoltán – MTI

Szombat estétől vasárnap reggelig mintegy négyszáz gyalogos szenvedett balesetet a jeges járdákon szerte az országban – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
 A mentősök alig győzik a munkát, egymást érik a hívások, a legtöbb esetben kéz-, illetve lábtörésekhez riasztják őket. A sérültek között egyaránt vannak fiatalok és idősek.
Győrfi Pál elmondta: a mentőszolgálat mindenkit arra kér, ha teheti, maradjon otthon, ám, ha valakinek mégis útnak kell indulna, már az első lépéseknél legyen nagyon óvatos a jeges, felfagyott járdákon, lépcsőkön, és lehetőleg kapaszkodjon korlátokba, kerítésekbe.
Az útra kelőktől azt is kérte, megfelelő talpú cipőben induljanak el, bár „tükörjégen” még egy helyben állva sem könnyű talpon maradni – jegyezte meg.

A meteorológiai szolgálat jelzése szerint a kellemetlen és nehéz körülményeket előidéző időjárás vissza fog húzódni, keleten már vasárnap délig javul a helyzet, nyugaton azonban a riasztások várhatóan hétfőig életben lesznek.
A katasztrófavédelem továbbra is nyomatékkal kéri a lakosságot, hogy fontolja meg, elindul-e a narancs riasztású területeken.   
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top