Szabadidő

A befagyott Balti-tengeren autóznak az észtek

"Autópályákat" alakítottak ki a tenger jegén, mert olyan vastag jégréteg képződött, hogy autóval is nyugodtan rá lehet hajtani.

Nem szabad óránként 30 kilométeres sebességgel haladni, mert ennél a sebességnél a jármű rezgése megrepesztheti a jeget, nem kell bekapcsolni a biztonsági övet, és legjobb a hivatalosan kijelölt utakat használni – ezek a legfontosabb előírások, amelyeket három észtországi sziget, Saaremaa, Hiiumaa és Vormsi lakóinak be kell tartaniuk, ha használni akarják a Balti-tenger jegén kialakított “autópályákat”.

Az észt közútkezelő igazgatóság három hivatalos balti-tengeri útvonalat jelölt ki, amelyeken naponta megvizsgálja a jégtakaró vastagságát. Akár a szárazföldön, a jégen is be kell tartani bizonyos szabályokat. A fel- és lehajtásnál ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol feljegyzik a gépkocsik rendszámát és az utasok számát. Erre azért van szükség, hogy tudják, az autók megérkeztek a célállomásra.

Statisztikai adatok szerint egy-egy hétvégén akár 500 autó is használja a 10 kilométeres pályát a befagyott Balti-tengeren. Ha vastag a jégréteg, az utak március közepéig is nyitva maradnak az autósok számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése