nlc.hu
Szabadidő & Utazás

Angyalok a világ körül

Akár hiszünk bennük, akár nem, az angyalábrázolások szerte a világon (sőt közvetlen közelünkben is) jelen vannak. Mostanában mintha divat is lenne erről beszélni. Nézzünk körül egy kicsit!

nlc - Szabadidő & Utazás

Csobayné Pintér Éva győri angyalsétáján döbbentem rá arra, hogy milyen keveset is tudok valójában az angyalokról – írja bloggerünk.

Olvastam persze a szeráfokról, akik Isten dicsőségét zengik a mennyei karban, és én is ilyennek képzeltem el őket:

 
Mint kiderült, tévedtem, mivel hat szárnyuk van:
 
 
Hallottam már persze a kerubokról is, de nem tudtam, hogy a frigyládát is ők őrzik, mint ahogy Győrben is megcsodálhatjuk őket egy gyönyörű barokk szobor tetején:
 
 
Ugyancsak Győrben láthatjuk a háztetőkön álldogáló két angyalt, ahogy a bencés gimnázium diákkápolnája ablakán betekintenek. A kápolnát Makovecz Imre tervezte, a szobrok Péterfy László alkotásai.
 
 
Szintén Péterfy László alkotása, a paksi Szentlélek templom bejáratánál.
 
 
A világ egyik leghíresebb angyalábrázolása a római Angyalvár tetején álló Mihály arkangyal kivont kardú szobra, amely már messziről is nagyon jól látható.
 
 
További helyszínekért és angyalokért látogasd meg a Kalandozó magyarok blogot.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top