A német köztévé kettes csatornája bejelentette, hogy partnereivel együtt teljes egészében eláll az Anne Frank-történet megfilmesítésének ötletétől, mert nem sikerült elnyerni az Anne Frank Alapítvány beleegyezését, anélkül pedig nem akarják elkészíteni a filmet. A ZDF, a Constantin Film és Oliver Berben rendező produkciós irodája, a Moovie a lány halálának 70. évfordulójára, 2015-re tervezte a tévéfilmet, amely az első, teljesen német produkció lett volna a nácizmus világhíres áldozatáról, akinek az életéről már képregény is készült.
Az Anne Frank Fonds januárban az alapítvánnyal szembeni “tiszteletlenséggel” vádolta a ZDF-et, amely, úgymond, nem veszi figyelembe, hogy az alapítvány már tervez egy nemzetközi filmes projektet a Frank-családról. A német közszolgálati tévé akkor azzal érvelt, hogy több tervnek is van hely a témával kapcsolatban.
A filmet Oliver Berben rendezné, a forgatás nyáron kezdődne, a kétrészes alkotást a jövő év elején mutatnák be, az iskoláknak pedig ingyen juttatnák el DVD-n.