Szabadidő

Márciusban újra nyit a Tabán mozi

Az önkormányzati támogatásnak köszönhetően az I. kerületi, 60 évnél idősebb vendégek és diákok a 18 óra előtt kezdődő filmeket 600 forintos belépővel látogathatják.

A Tabán mozi március 20-án nyitja meg újra kapuit a Budavári Önkormányzat és a Budapest Film Zrt. hosszú távú együttműködésének köszönhetően. A képviselő-testület február 27-i ülésén döntött a megállapodás megkötéséről, amelynek értelmében az önkormányzat 2014-ben ötmillió forinttal támogatja a mozi működését.

A március 20-án nyitó filmszínház a korábbinál bővebb és szélesebb körű filmkínálattal, premierfilmekkel várja majd a látogatókat, valamint a műsorrendi vetítések mellett lehetőséget adnak filmklubok, fesztiválok megrendezésére, ifjúsági-oktatási célú filmes rendezvényekre, suli-mozi szolgáltatásra, és újra megnyílik a kávézó, valamint a kölcsönző is.

A moziban 2013. december 30-án tartották az utolsó vetítést, majd december 31-én bezárt Buda egyetlen klasszikus értelemben vett filmszínháza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top