Oscar, 2014: tarolt a Gravitáció és a 12 év rabszolgaság, DiCaprio ismét Oscar nélkül maradt

TóCsa | 2014. Március 03.
Ellen DeGeneres egy vicces, de hosszúra nyúlt show-t rittyentett az idei díjátadóból. A Gravitáció a legfontosabb díj kivételével szinte mindent vitt, DiCaprio helyett pedig Matthew McConaughey kaphatott Oscart.

Froclizott sztárok és egy jóslat

 

Bár a show házigazdája, Ellen DeGeneres (aki hét éve egyszer már lehetett Oscar-műsorvezető) előzetesen azt ígérte, nem fogja froclizni a sztárokat, a dolog szerencsére megmaradt az ígéret szintjén. A bevezetője még egy szolidabb, az esős Los Angeles-i időjárásra utaló poénnal indult, ám utána rögtön a Nebraska idős színésznőjét, June Squibbet szívatta a korával, amikor úgy kezdett szándékosan túl hangosan beszélni hozzá, ahogy a nagyon idősekhez szokás. Persze ő még megúszta Jennifer Lawrence-hez képest, akit DeGeneres végig a tavalyi és az idei (igen, idén is sikerült neki már a vörös szőnyegen zakóznia) esésével szívatta hosszan, sőt még azt is megjegyezte, hogy ha idén is díjat kap, inkább leviszi neki, nehogy a lépcsőn felfelé baleset érje. A terem legszebbjének azt a Jared Letót nevezte, aki az este első díját zsebelte be a Mielőtt meghaltam mellékszerepéért, és aki a fehér zakójában úgy festett, mint egy pincér, aki a sztárok pezsgőjéről gondoskodik. Nem úszta meg Jonah Hill sem, aki a Wall Street farkasában mutogatta a férfiasságát, és ezt többször is megkapta a házigazdától. DeGeneres elég ütősen és merészen fejezte be a szellemes kis megnyitóját, amivel amúgy nem csak az NLC, de az amerikai tévékritikusok szimpátiáját is elnyerte: “Az első lehetőség, hogy a 12 év rabszolgaság nyeri az Oscart. A második, hogy mi itt mindannyian rasszisták vagyunk. És akkor következzen az első fehér díjátadó, Anne Hathaway. Ekkor talán még ő sem sejtette, mennyire telibe talált…

 

Hősök helyett buli és fiatalság

 

Az idei gálát elviekben Hollywood és a filmek hőseinek szentelték, de mint ahogy DeGeneres is elmondta, Hollywoodban a hősiességnél sokkal fontosabb a fiatalság. Erre leginkább Alfred Hitchcock színésznője, a Szédülésből ismert Kim Novak hívta fel a figyelmet, aki felismerhetetlenné botoxolva, mimika nélküli arccal adott át díjat Matthew McConaughey segítségével. Ha létezik hatásos reklám a plasztikai műtétek ellen, ez a két perc az volt, de Goldie Hawn még Kim Novakra is rá tudott tenni egy lapáttal, pedig ez nem kis teljesítmény.  
Idén végre volt értelme előadni az Oscar-jelölt betétdalokat is. Pharrell Williams kapásból hatalmas bulit csapott a Happy előadásával – még Meryl Streepet és Amy Adamsot is táncra perdítette pár másodperc erejéig –, Karen O pedig nagyszínpadon is intimmé tudta varázsolni A nőben hallható dalát. És akkor arról még egy szót sem szóltam, hogy a U2 is elnyomott egy nótát ott helyben. Igen, a U2! Kár, hogy a Mandela-filmből, amiben elhangzik, egy-két év múlva maximum erre a dalra fogunk emlékezni. A díjat viszont egy Disney-betétdal, a Let It Go vitte haza, pedig idén kivételesen tényleg erős volt a mezőny.

 

A végtelen köszönőbeszédek kora

 

A köszönőbeszédek között idén is akadt egy-két emlékezetesebb. Amikor a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscart a 20 Feet from Stardom vitte el, ami olyan háttérénekesekről szól, akik egy életen át a legnagyobb sztárokkal dolgoztak, ám őket mégsem ismeri a világ, a díj átvételekor az egyik főszereplő énekben köszönte meg az elismerést, amit még a legnagyobb sztárok is állva tapsoltak meg. Az éneklős díjátvétel ragadós volt. A Jégvarázs betétdalának szerzői is dalolva köszönték meg az Oscart, ahogy Jamie Foxx is énekelve konferálta fel a legjobb filmzenék jelöltjeit. Lupita Nyong’o mellékszereplői Oscarját Gwyneth Paltrow vehemenciával könnyezte végig, és nem volt olyan család- vagy stábtag, aki kimaradt volna a köszönőbeszéde szórásából (ezt a technikát később Cate Blanchett másolta, aki egyszerűen nem akart kifogyni a nevekből). Kicsit csodálkoztam is, hogy idén nem volt divatban a hosszúra nyúlt köszönőbeszédek lezenélése, pedig néha igazán jót tett volna a műsorral.

 

Meglepetés: nyista!

 

A díjak nem igazán a meglepetésekről szóltak. Ahogy arra a fél világ számított, Cate Blanchett bezsebelte a magáét a Blue Jasmine-ért, a zenélésből sok év után visszatérő Jared Letót is díjazták transzvesztitaként, ahogy Lupita Nyong’o rabszolga-alakítása sem maradt elismerés nélkül, pedig be kell vallanom, amikor a filmet tavaly októberben láttam, ez a szerep egyáltalán nem hagyott mély nyomokat bennem. Igazi izgalmat csak a Leonardo DiCaprio – Matthew McConaughey-küzdelem ígért, amiből végül az utóbbi jött ki győztesen. Sokak szerint McConaughey True Detective-beli alakítása is rásegített a díjra, hiszen az Akadémia-tagok hétről hétre győződhettek meg arról a tévében is, hogy ez a fickó mekkora színésszé vált az elmúlt egy-két év során. A Wall Street farkasából nemcsak Leót, hanem alle zusammen az egész filmet hanyagolták a konzervatív ízlésű Akadémia-tagok. Az este legnagyobb győztese így a Gravitáció lett a maga hét díjával (köztük a legjobb rendezés Oscarja), a legnagyobb pofára eső pedig az Amerikai botrány, ami gyakorlatilag üres kézzel távozott, hiába volt tíz jelölése, és hiába volt teli jobbnál jobb színészek jobbnál jobb alakításaival. A legjobb film a 12 év rabszolgaság lett, ami azt jelenti, hogy idén az Akadémia a legkomolyabb témájú filmet díjazta a legjobb(ak) helyett. Ez egyben azt is jelenti, hogy Brad Pitt most már Oscar-díjas, hiszen producerként ő jegyzi a filmet.

 

A legtöbb díjat nyert filmek listája

Gravitáció – 7 Oscar-díj
12 év rabszolgaság – 3 Oscar-díj
Mielőtt meghaltam – 3 Oscar-díj
A nagy Gatsby – 2 Oscar-díj
Jégvarázs – 2 Oscar-díj

Legjobb film
12 év rabszolgaság

Legjobb női főszereplő
Cate Blanchett – Blue Jasmine

Legjobb férfi főszereplő
Matthew McConaughey – Mielőtt meghaltam

Legjobb női mellékszereplő
Lupita Nyong’o – 12 év rabszolgaság

Legjobb férfi mellékszereplő
Jared Leto – Mielőtt meghaltam

Legjobb rendező
Alfonso Cuarón – Gravitáció

Legjobb idegen nyelvű film
A nagy szépség (Olaszország)

Legjobb animációs film
Jégvarázs

Legjobb eredeti forgatókönyv
A nő (Spike Jonze)

Legjobb adaptált forgatókönyv
12 év rabszolgaság (John Ridley)

Legjobb vizuális effektek
Gravitáció

Legjobb látványterv
A nagy Gatsby

Legjobb operatőr
Emmanuel Lubezki – Gravitáció

Legjobb vágás
Gravitáció

Legjobb jelmez
A nagy Gatsby

Legjobb smink
Mielőtt meghaltam

Legjobb filmzene
Gravitáció

Legjobb betétdal
Kristen Anderson-Lopez, Robert Lopez – Let it Go (Jégvarázs)

Legjobb hangvágás
Gravitáció

Legjobb hangkeverés
Gravitáció

Legjobb egész estés dokumentumfilm
20 Feet from Stardom

Legjobb rövid dokumentumfilm
The Lady in Number 6: Music Saved My Life

Legjobb animációs rövidfilm
Mr. Hublot

Legjobb élőszereplős rövidfilm
Helium

 

Exit mobile version