Szabadidő

Hétvégétől már láthatjuk a pingvinfiókákat

Elzát és Ricót a hétvégén már kiengedik a pingvinkifutóba.

Bemutatkozott Elza és Rico, a Fővárosi Állat- és Növénykert pingvinkolóniájának két legfiatalabb tagja. Elza december 1-jén kelt ki a tojásból és születése napjának tiszteletére kapta a nevét, annak ellenére, hogy ő is hím, akárcsak a másik fióka. A három nappal később kibújt Ricót pedig egy népszerű animációs sorozat egyik pingvinfigurája nyomán nevezték el a gondozók.

A jövevényeket eddig csak a pingvinekkel foglalkozó gondozók láthatták, hiszen a kikelésük óta eltelt időt a kulisszák mögötti fiókanevelő térben töltötték. Mostanára azonban elérték azt a fejlettséget, hogy ki lehet őket engedni a többi pingvin közé. Ez szombaton történik meg, így a nagyközönség már a hétvégén láthatja a fiókákat az összes többi pingvinnel együtt.

A szülőpár meglehetősen tapasztaltnak számít, hiszen az elmúlt években összesen öt fiókájuk kelt ki sikeresen. Joy, a tojó maga is Budapesten látta meg a napvilágot hét esztendővel ezelőtt. Az apaállatot tréfából Füves Hollandnak nevezték el a gondozók, tekintettel kissé ábrándos lelki alkatára, illetve amszterdami származására.

Rico (b) és Elza (j), a Fővárosi Állat- és Növénykert december elején kikelt pápaszemes pingvinjei gondozóik kezében, Fotó: Marjai János  / MTI
Rico (b) és Elza (j), a Fővárosi Állat- és Növénykert december elején kikelt pápaszemes pingvinjei gondozóik kezében, fotó: Marjai János, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése