nlc.hu
Szabadidő
Három tuti program vasárnapra

Három tuti program vasárnapra

A hét utolsó napján se ülj otthon, inkább mozdulj ki a barátokkal vagy a családdal. Segítünk, merre indulj!

Három tuti program vasárnapraVártörténeti séta és toronylátogatás
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum új hétvégi programján izgalmas múzeumi séta keretében mutatja be a gyűjteményeknek és kiállításoknak otthont adó épületegyüttes, a Vajdahunyadvár történetét. A hétvégi program során a látogatók megcsodálhatják az Alpár Ignác tervezte múzeumépület egyedülálló építészeti szépségeit, megismerhetik a “tornyok titkait”, a szobrok, a díszek és címerek jelentését, valamint a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk stílus jegyeit.

Hol? Budapest
Mikor? Március 9.
Mennyi? 850–1400 forint

Három tuti program vasárnapraAltatok Klub – Dalok, versek álomország kapujában és azon túl
A legkisebbeknek és szüleiknek szóló énekes, zenés, verses sorozat címét Palya Bea 2012 novemberében megjelent lemezétől kölcsönözte, amelynek borítóján ezt írja az énekesnő: “Azt tapasztalom, hogy egy kisgyerek füle és torka közt közvetlen összeköttetés van, így egyszerűen azt fogja énekelni, amit hall. (…) Örülnék, ha a dalok a kicsikben-nagyokban továbbélnének, megtanulnák, énekelnék azokat. Az altatós koncertekre amúgy is rengeteg közös éneklést tervezek. És szerintem lesz bőven közös nevetés is, mert a dalok a humort sem nélkülözik.”

Hol? Budapest
Mikor? Március 9.
Mennyi? 1000 forint

Három tuti program vasárnapraVAM Ruhacsere 2014 nőnap alkalmából
Már nincs több hely ruháidnak, cipőidnek, táskáidnak? Vidd el, és cseréld el! Viszont arra érdemes figyelni, hogy fejenként maximum. 30 ruha hozható. A nőnap alkalmából megrendezett ruhacserének a VAM Design Center ad otthont.

Hol? Budapest
Mikor? Március 9.
Mennyi? 1000 forint

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top