Szabadidő

Újra Magyarországon koncertezik a Dream Theater

A zenekar eddig nyolc koncertet adott Magyarországon.

Ismét Budapestre jön a Dream Theater. A progresszív metálzene hazai hívei július 26-án a Budapest Parkban ismét élvezhetik a műfaj egyik amerikai óriását.

Az 1985-ben alakult és azóta világszerte mintegy 13 millió albumot eladó zenekarban mára két alapító tag maradt, John Petrucci gitáros-dalszerző és John Myung basszusgitáros. Mellettük James LaBrie énekel, Jordan Rudess játszik billentyűs hangszereken, Mike Mangini pedig dobol.

A Dream Theater a tagok kimagasló technikai tudásáról, többtételes dalszerkezeteiről, valamint rendkívül erőteljes koncertjeiről ismert. A csapat számos hivatalos élő albumot jelentetett meg, ennek ellenére a metálzenekarok közül talán az ő nevük alatt kering a legtöbb kalózfelvétel. Az együttes eddig 12 stúdióalbumot készített (a legutóbbi tavaly ősszel jelent meg), az elmúlt években a korábbiaknál is aktívabb, 2012-ben megkapta első Grammy-jelölését is az On the Backs of Angels című dalért.

Az együttes Magyarországon is rendkívül népszerű. Első koncertjük 1998-ban tartották a Petőfi Csarnokban, majd öt újabb budapesti koncert (2000, 2002, 2005, 2007, 2009) után 2011-ben a székesfehérvári FEZEN-fesztiválon játszottak, 2012 februárjában pedig a Budapest Sportarénában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése