Szabadidő

Elbúcsúztatták Csala Zsuzsát

Március 21-én délelőtt a Szent István-bazilikában elbúcsúztatták Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznőt, érdemes művészt, aki életének 81. évében február 22-én hunyt el.
Csala Zsuzsa 1933. július 9-én született Újpesten. Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak.  A kétezres évek elején, a társulat feloszlása után a Budaörsi Játékszín tagja lett. Miután a Vidám Színpad újjáalakult, majd újra állandó játszóhelyet kapott az óbudai Eurocenterben 2013-ban, a társulatnak tagja lett Csala Zsuzsa is, aki akkor már bottal járt, és betegségekkel küszködött.
Több száz színpadi és televíziós szerepet játszott el, filmen a Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), Nem szoktam hazudni (1966), És akkor a pasas (1966) című alkotásokban láthatta a közönség. Ő volt Ursula, Bubó doktor asszisztensnőjének hangja a Kérem a következőt című, nagy sikerű rajzfilmsorozatban. A Magyar Rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjának is megválasztották. Művészi munkáját 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az érdemes művészi címet 1986-ban kapta meg.

 

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top