Szabadidő

És azt ismered, hogy…? A legfurább esküvői babonák

Az esküvői babonák éppen olyanok, mint a többi hiedelem, sok közülük ellentmondásos. Például az eső a hinduknál vagy a karibi térségben szerencsét jelent, nálunk inkább rossz ómen. Minden babona attól függ, merre járunk a világban, mindenhol más hagyomány övezi a nagy napot.

1. esküvői babona: a gyöngy
Egyesek szerint ha a menyasszony gyöngyöt visel az esküvője napján, akkor a gyöngy “átveszi az igazi könnyek helyét”, vagyis a házasság könnymentes, boldog lesz. Mások pedig éppen azt állítják, a gyöngy azokat a könnyeket mutatja, amelyet a menyasszony majd a házasságában elhullat. Tehát minél több a gyöngy, annál több a könny.
Ha valaki tart attól, hogy balszerencsét hozna neki egy gyöngynyaklánc, akkor azonban gondoljon arra: ha ez valami régi, valami új vagy éppen valami kölcsönbe kapott, akkor az biztosan jó szerencsét ígér.

És azt ismered, hogy? A legfurább esküvői babonák

2. esküvői babona: a sírás
Ha a menyasszony sír a nagy napon, az a szerencse jele. Igaz, ez a babona nagyon hasonlít az esőhöz kötődő hiedelmekhez. Onnan eredeztethető, hogy az eső és a könnycsepp mint víz, megtermékenyíti a földet, ez jelképesen annyit jelent, hogy a házasság termékeny lesz, lesznek gyerekeik.
Igaz, mások szerint, csak akkor elfogadható a sírás, ha a menyasszony örömében könnyezik. Máskülönben ez egyik jele az ösztönös tiltakozásnak.

És azt ismered, hogy? A legfurább esküvői babonák

3. esküvői babona: gyűrűdobás
Ha a ceremónia alatt a gyűrű leesik a földre, az egyesek szerint jó szerencse, mivel a koppanás elűzi a démonokat, és a házasság egészségben gazdag és boldog lesz. Mások szerint, aki kiejti a gyűrűt a kezéből, az hal meg előbb.
Babonáktól mentesen pedig legfeljebb az izgalom jele.

És azt ismered, hogy? A legfurább esküvői babonák

4. esküvői babona: az időpont
Kevéssé ismert, de nem kevésbé érdekes babona szerint a boldog házasság záloga, hogy melyik órában köttetik a frigy. Ha a kismutató az óralapon felfele halad (vagyis fél és egész óra között), akkor áldott lesz a házasság.
A megfelelő nap kiválasztása is ugyanilyen babona: hétfőn az egészségért, kedden a gazdagságért, szerdán a kívánságokért, csütörtökön a veszteség elkerüléséért, pénteken a lelki fejlődésért, szombaton az általános szerencsééért tehetünk sokat.

És azt ismered, hogy? A legfurább esküvői babonák

5. esküvői babona: fehér ruha
És azt ismered, hogy? A legfurább esküvői babonákA fehér ruha az ókorban a tisztaság szimbólumaként a gonosz távoltartására volt hivatott az esküvőn, évszázadokon át mégis megfeledkeztek erről a babonáról. 1840-ben Viktória királynő viselt hófehér menyasszonyi ruhát, és ezzel visszahozta a nyugati világban ezt a hagyományt. Korábban a menyasszonyok a legjobb ruhájukat vették fel az esküvőre, és a színeknek külön jelentőséget tulajdonítottak. A mondóka persze csak az egyik hiedelem, van másik is, és ebben az esetben teljesen mást jelentenek a színek is. A sárga például nem szégyent, hanem boldogságot.

Angolul rímelő versike a színekről:
Fehérben esküdni, az igazit szeretni
Szürkében esküdni, messzi visz a szél
Feketében esküdni, visszavágyik a szív
Pirosban esküdni, halálra várni
Zöldben esküdni, megszégyenítve élni
Kékben esküdni, örök hűség
Gyöngyházban esküdni, pörgős életet élni
Sárgában esküdni, társ miatt szégyenkezni
Barnában esküdni, városban letelepedni
Rózsaszínben esküdni, a lélek elcsendesedik.

6. esküvői babona: bekísérni a menyasszonyt
A menyasszonyt az oltárhoz kísérni a család áldásának szimbóluma – ez ma már egy ártalmatlan babona, pedig korábban komoly üzenetet hordozott. Mégpedig, hogy a menyasszonyt oltár elé vezető férfi (esetenként idősebb női gondviselő) átadja a menyasszony fölötti tulajdonjogot a vőlegénynek. Éppen emiatt sok helyen nem is divat az oltár elé vezetés, noha nem kapcsolódik hozzá sem jó, sem balszerencse.

7. esküvői babona: küszöb
A menyasszonyt át kell emelni az új otthona küszöbén, mert így a házasságra leselkedő gonosz szellemek azt hiszik, csak egy ember lépett a szobába, és örökre elmennek. Másik babona szerint ha a menyasszony bal lábbal lépi át az új otthona küszöbét, az balszerencsét hoz.

És azt ismered, hogy...? A legfurább esküvői babonák

8. esküvői babona: virágszórók
A menyasszony előtt járó, virágot szóró lányok legfeljebb hatévesek lehetnek, hogy a lelkük biztosan ártatlan legyen – így szólt a régi babona, ami szerint a menyasszonynak azért kellett virágokon lépkedni, hogy a cipője ne érje a szőnyeget vagy a padlót, ahol a “gonosz szellemek tanyáznak”. A koszorúslányok pedig a ruhájukkal megtévesztik a gonosz szellemet, hogy azok ne találják meg a menyasszonyt, éppen ezért hasonlóan szépnek kell lenniük, mint a menyasszonynak, vagy éppen azért csúnyának, hogy a szörnyek azt hihessék, a gonosz győzedelmeskedett.

És azt ismered, hogy...? A legfurább esküvői babonák

9. esküvői babona: valami…
Angolszász hagyomány, ma már sok helyen divat. E szerint a menyasszonynak “valami régit, valamit újat, valami kölcsönbe kapottat és valami kéket” kell viselnie. A mondókának az utolsó sora, miszerint a menyasszonynak pénzt kell tennie a cipőjébe (ez hozza a gazdagságot), teljesen feledésbe merült. Az eredeti hagyomány szerint a a kölcsönbe kapott tárgyat egy boldog házasságban élő nőtől kell kapni, az új jelképezi az új kezdetet, a régi azt, amit a menyasszony a múltjából magával visz, és a kék az eredetileg a hajban viselt kék szalag miatt maradt meg, ez szimbolizálja a hűséget.

És azt ismered, hogy...? A legfurább esküvői babonák

10. esküvői babona: cukor
A menyasszonynak a görög hagyományok szerint egy kockacukrot tettek a kesztyűjébe, hogy megédesítsék a házasságot.

11. esküvői babona: hónapok
A megfelelő esküvői időpontnál volt szó már az óráról és a napról, de a hónapok ugyanilyen babonákat jelentenek. És éppen ennyire ellentmondásosak is. A január korai özvegységet jelent, mások szerint szerelmi élményekben gazdag életet. A februári álmos időben együtt tapossák ki az utat, vagy a pár önbizalmát erősíti. Ellenben november mindenképpen szerencsés, csak abban van eltérés, ahogyan megfogalmazzák.  

És azt ismered, hogy...? A legfurább esküvői babonák

12. esküvői babona: cipő
És azt ismered, hogy...? A legfurább esküvői babonákA finnektől a japánokig mindenkinek megvan a maga babonája a cipővel kapcsolatban. Több országban is szokás cipőt dobni az ifjú párra – ma már inkább csak konfetti formájában. Korábban sokszor előfordult, hogy a család nem adta áldását a frigyre, és így akarták elriasztani a kéretlen kérőket, többnyire sikertelenül. A japán menyasszonyok az esküvő után nem lépnek be cipővel a lakásba, hasonló okok miatt, mint amiért Európában átemelik a menyasszonyokat a küszöb felett. A törökök a cipő talpára írják a menyasszony barátnőinek a nevét, és akinek a neve megmarad az esküvő végéig, az megy férjhez hamarosan. Cipőt cserélni nem való, mert az férjcserét is jelent, és a szandál vagy nyitott orrú cipő sem tanácsos, mert akkor kifolyik a szerencse is a lábujjak között.

13. esküvői babona: torta
Állítólag először Nagy Sándor csináltatott esküvői tortát, amikor a katonáit megházasította. Az inkább kenyérre emlékeztető falat gazdagon ízesített volt, hogy megfűszerezze a házasságot. Rómában a menyasszonyok fején törtek szét egy tortát, mert a termékenységet szimbolizálta. Az emeletes torta angol hagyomány, mivel a vendégek tortákat vittek, amiket egymásra raktak és felette csókolózott az ifjú pár. Manapság a torta felvágása körül vannak babonák: a pár közösen szeli fel a tortát, és akinek a késen felül van a keze, az viseli majd a nadrágot a családban.

És azt ismered, hogy...? A legfurább esküvői babonák

14. esküvői babona: csokor
A kör alakú hoz szerencsét, a hosszúkás, vagy csepp forma pedig balszerencsét, de nem az egyetlen babona. A szúrós növények – mint a közkedvelt rózsa – nem valók a békés boldog házasságba. A csokorból mindkét félnek kell viselnie egy darabot, a vőlegény a ruhájára tűzve hordja. A rozmaring az egymás iránti hűséget jelképezi, ezt is érdemes a csokorba köttetni. Bár manapság sokan eldobják a csokrot, egy régi hagyomány szerint, ha halott szülője van valamelyik házasulandónak, akkor annak a sírjára kell helyezni másnap a csokrot, ezzel áldást kérni a frigyre. A virágok ismerete régen alapkövetelmény volt, ezért akkoriban egészen másképpen festettek a csokrok, hiszen jelentés és nem a kinézet alapján válogatták, főként a viktoriánus korban. Korábban inkább praktikus oka volt a csokornak: egyrészt elűzte a gonoszt, másrészt a sok virág elnyomta a kellemetlen szagot, ami gyakori volt a rossz hihiéniás körülmények és szokások miatt.

És azt ismered, hogy? A legfurább esküvői babonák

15. esküvői babona: rizs
Rizst dobni az ifjú párra: a termékenység szimbóluma. A cseheknél azonban inkább borsó a divat, de a funkciója ugyanaz.

16. esküvői babona: tejfürdő
Marokkói szokás, hogy a menyasszony tejfürdőt vesz, hogy ezzel is megtisztuljon, és úgy lépjen be a házasságba. Manapság már egyre több helyen divat, hogy valamilyen fürdőt vesz a menyasszony.

És azt ismered, hogy...? A legfurább esküvői babonák


A nagy nap előtt állsz, de még nem tudod, hol szeretnéd kimondani a boldogító igent? Segítünk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése