Szabadidő

Az 5+1 legextrémebb lánykérés, avagy a romantika határai

A youtube és az internet nagy felhője szerencsénkre bőven dokumentálta nekünk a legfurcsább, legvagányabb és legromantikusabb lánykéréseket, hogy kedvünkre válogathassunk. Egy merőben szubjektív összeállítás következik: szerintünk ez az öt lánykérés nyeri el a legextrémebb címet.

Hol marad az intimitás?

Filozofálhatnánk itt egy sort, hogy életünk egyik legintimebb pillanatát nem rontja-e el, ha ilyen különlegessé és ennyire nyilvánossá tesszük. Mert ha belegondolunk, eddig ez két emberre tartozott: a férfi letérdelt, gyűrűt nyújtott, kérdezett, mi pityeregtünk kicsit, és elrebegtük az igent. Persze azért értjük az extrém trendet, hogy mennyire megható tud lenni az alább felsorolt 5 lánykérésből bármelyik, még így, csak nézve is, hát még átélve.

1. A férfi, aki eljátszotta a saját halálát

Alcímnek adhatnánk azt is, hogy “hogyan hozd rá a szívbajt a menyasszonyodra?” Nem rossz taktika, ha valaki totál biztos akar lenni abban, hogy igent mondanak neki: csak tegyen úgy, mintha épp a lánykérés pillanatában leesne a ház tetejéről. Így a nő majd örömében, hogy szíve választottja mégsem verte szét a fejét a betonon, majd jól örömtáncot jár, és hozzámegy. A videón láthatjuk, hogy ez valóban jó pszichológia, bár kissé bizarr módja annak, hogy megbizonyosodjunk arról, mennyire szeret minket leendő aránk.

 

2. A férfi, aki helyett Tom Cruise beszélt

Sztárokat bevetni lánykéréshez abszolút nyerő ötlet, bár persze nem mindegy, hogy ki az a sztár. Itthoni viszonylatban nehezen tudnánk elképzelni, hogy bárkinek megrogyna a térde, ha a hazai celebek közül játszaná valaki a vőlegény szócsövét, de azért Tom Cruise-nak még mi is igent mondanánk. Még akkor is, ha már férjezettek vagyunk.

2004-ben Cruise Az utolsó szamuráj című filmjének népszerűsítése végett lépett fel a portugál tévében, ahol Joao, az operatőr kedvéért élő adásban kérte meg a nevében barátnője kezét. Sonia, a barátnő csupán annyit szeretett volna, hogy Joao kérjen a sztártól egy autogramot neki, ha már ott van vele egy stúdióban. Nem is lehetett volna nagyobb a meglepetés, amikor a tévében nézve az adást, Cruise hirtelen neki címezte szavait: “Sonia, hozzá kell menned Joaohoz. Kérlek, menj hozzá Joaohoz. Itt sír a kamera mögött.”

Sonia természetesen azonnal igent mondott, sőt azt is megígérték a színésznek, hogy első fiukat utána fogják elnevezni. Hát van ennél romantikusabb? Igen. Ha ugyanezt Brad Pitt teszi.

3. A férfi, aki flashmobot szervezett Disneylandben

A flashmobok amúgy is a szívünk csücskében vannak, mindig meghatódunk egy-egy jól sikerült darabon. Ha pedig még ráadásul olyat látunk, ahol flashmobbal kéri meg a férfi a nő kezét, akkor egyenesen záporoznak a könnyeink.

A videó megnézése után mondhatnánk azt is, hogy sose higgy egy férfinek, aki vidámparkba akar menni randevúzni, mert tuti, hogy gyűrű van nála, és flashmobot szervezett neked. Sőt, saját dalt is írt, hogy biztos igent mondj. Hogy a rajzfilmes témánál maradjunk, Agnest kell idézzük a Gru című filmből: “Olyan cuki, hogy belehalok!”.

4. A férfi, aki mozifilm-trailert forgatott

Képzeljük bele magunkat a lány helyébe, ahogy elmegyünk a bátyánkkal moziba, mert a kedvesünknek aznap dolgoznia kell. Amikor pedig elkezdődik a film, akkor nem a Másnaposok 2. főszereplői tűnnek fel a vásznon, hanem meghalljuk kedvesünk hangját, ahogy épp az apukánknak magyarázza, mennyire szeret és ugye áldását adja rá, hogy elvegyen feleségül. A minimum, hogy ettől ültünkben azonnal hozzámegyünk. Ami pedig utána jött, az még a legkreatívabb reklámfilmeseket is lekörözi: a srác útját is felvették, ahogy a moziba siet, és végül megérkezik, hogy egy kis popcorn-vásárlás után élőben megkérje és megölelgesse friss menyasszonyát.

5. A férfi, aki fejest ugrott

20 ezer láb, azaz majdnem hétezer méter magasban igent mondanál? Ha már úgyis úgy emlegetik a házasságot, hogy “fejest ugrani az ismeretlenbe”, Mateo Martinez stílszerűen tandem ejtőernyős ugrás közben kérte meg barátnője kezét. Határozottan el tudunk képzelni romantikusabbat, mint mikor amúgy is fojtogat a halálfélelem a magasban hátunkon egy ejtőernyővel, de a nőnek bejött, hozzáment Mateóhoz. Szinte már az ingerküszöbünk alatti ez a fajta megkérés, de megérdemli a TOP5-be való beválogatást egy ilyen bátor cselekedet.

Az 5+1 legextrémebb lánykérés, avagy a romantika határai


+1. A férfi, aki a legnagyobbat bukott

Mert az életben nem minden csupa játék és mese. A végére tartogattunk egy olyan videót is, aminek a szkeptikus olvasóink örülni fognak. Bevalljuk, mi is felkuncogtunk rajta, de persze rettenetesen sajnáltuk is a fiatalembert, amiért egy nagy plüssegér vigasztaló ölelését kellett elviselnie, barátnője boldog igenje helyett.

Nem kis szervezőmunkával élő, egyenes adásban, egy kosárlabdameccs közepén kérte meg ugyanis a nő kezét, a pálya közepén letérdelve. Ennél szebbet egy kosárlabda-rajongó aligha tud elképzelni, ám a hölgyből nem lett menyasszony, mert simán nemet mondott az előtte térdelő férfinak. Hogy miért, azt talán sosem tudjuk meg. Lehet, hogy csak sokkolta a rengeteg ember körülöttük. Vagy épp az volt a gond, hogy nagy, magas, szép kosarasokat nézett egészen addig, és hozzájuk képest már nem is tűnt annyira jó pasinak a barátja. Mindenesetre szegény pára ott maradt térdelve, míg a nő elszaladt, és a kabalafigura kísérte le a pályáról, aminél nagyobb égés nem nagyon van. Szerintünk utána már sosem akart meglepni egyetlen nőt sem kreatív lánykéréssel.

A nagy nap előtt állsz, de még nem tudod, hol szeretnéd kimondani a boldogító igent? Segítünk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top