“Tíz év után mi is másképpen éljük már az életet”
A Momentán Társulatról: A társulat tagjai gyerekkorukban, Földessy Margit stúdiójában ismerték meg egymást, első interaktív impróestjüket pedig 2003-ban tartották. 2005-ben tettek szert országos ismertségre a Momentán című televíziós műsorral, melyben kamaszok konfliktusaira improvizáltak. 2010 óta saját bázisukon, az IMPRÓ – kreatív töltőállomáson tartják előadásaikat, repertoárjukban jelenleg 8 különböző előadás szerepel. A Mozaik című darabot március 29-én mutatták be, legközelebb pedig április 12-én tekinthető meg. |
Új előadás premierjére készülnek Molnár Leventéék, akikkel a színház öltözőjében ülünk le beszélgetni. A Mozaik című előadás teljesen új színfolt lesz a repertoárban, mi mégsem ennek a témának vágunk elsőként neki, hanem annak, hogy hogyan lehet egyáltalán ennyi időn keresztül folyamatosan megújulni és egymás számára is izgalmasnak maradni. “Önmagunknak támasztott kihívás, hogy ne ismételjük magunkat. De miközben eltelt 10 év, mi magunk is öregedtünk 10 évet, így aztán változnak a témáink, és a helyzeteket is másképpen éljük már meg” – magyarázza Molnár Levente. Ennyi idő alatt persze egymást is jól megismerték már a tagok. Ahogy Nemes Takách Kata mondja, olyanok egymás számára, mint egy második család, annak előnyeivel és nehézségeivel együtt. “Soha nem kérdőjelezzük meg, hogy egymásra számíthatunk. Nagyon ismerjük egymást, de kevéssé szoktuk ezt artikulálni” – mondja. Molnár Levente szerint a közöttük lévő kötelék erős alapot képez, ami az improvizációk során is nagy biztonságot ad, igaz, talán éppen ezért jelent különleges kihívást olyanokkal játszani, akik vendégként érkeznek közéjük.
Meglepő ötletekkel állnak elő a nézők
A csapat története egyébként igazi sikersztori. Eleinte a barátaiknak és ismerőseiknek tartottak improvizációs esteket, aztán egyre többen lettek kíváncsiak rájuk, míg mára havi 8-10 előadás fut telt házzal. A siker titka Nemes Takách Kata szerint az őszinteség és a mélység. “Azt hiszem, valami olyanfajta kreatív szabadságot képviselünk, ami nagyon hat másokra is” – mondja, Molnár Levente pedig hozzáteszi, sokan nem is nagyon hiszik el eleinte, hogy amit látnak, az valóban a szemük láttára születik. Amikor pedig szembesülnek vele, hogy tényleg egy megismételhetetlen este részesei, az hatalmas pluszt tud adni az élményhez. A nézők egyébként a legtöbb előadásnak aktív részesei. Ők javasolják például a helyszínt, a konfliktust, vagy akár a szereplők foglalkozását, és meglepően kreatívak tudnak lenni. A beszélgetés végén beülök a Ketten című előadásra, ahol a közönség azt javasolja, a férfi szereplő titkolja el párja elől, hogy pénzért egy külföldi nőt vett feleségül, a női főszereplő pedig ne árulja el párjának, hogy kamaszkorában elrabolták az ufók. Szóval a közönség fantáziája majdnem határtalan, bár foglalkozások terén állítólag vannak kifejezett slágerek. Amikor a legszexibb férfi foglalkozást kell megnevezni, akkor rendszerint a tűzoltó és a tengerész nyer, hétköznapi szakmák terén pedig valamiért mindenkinek a hentes ugrik be. Rejtély, hogy miért.
“Ha a színpadon vagy, megszűnik a saját nyomorod”
Mindenki, aki közönség előtt szerepel, tulajdonképpen meztelen. De különösen igaz ez akkor, ha nem megírt szerepekkel és jelenetekkel dolgozik valaki, hanem a saját asszociációit tárja elénk. Igaz, a társulat tagjai szerint ez egyáltalán nem okoz számukra problémát, Nemes Takách Kata például egyenesen terápiához hasonlítja az esteket. “Iszonyúan jelen kell lenned. Ezért nagyon másra koncentrálsz, mint a saját nyomorod, és ez igaz akár a fizikai fájdalomra is. Ott kell lennem, fel kell fognom a másik reakcióit, tovább kell vinnem a jelenetet” – részletezi Kata. “Ha rossz napom van, akkor abszolút nem biztos, hogy rossz lesz nekem a színpadon. És fordítva sem kiszámítható a dolog. Lehet, hogy éppen az előadás billent ki. Összeszikrázunk egymással és a közönséggel, ez pedig egy zárt világot hoz létre” – teszi hozzá Kiskovács Attila.
Házasságok és szerenád – szerelmek is szövődnek a nézőtéren
“Azt halljuk, hogy emberek itt jól érzik magukat, nevetnek, és akár hetekig beszélgetnek utána az adott témáról. Olyan ez, mint egy mentálhigiénés program. Ez egy hatalmas pluszt ad.” – Kiskovács Attila ebben látja az előadások titkát. És ahogy később elnézem az előadásra érkezőket, tényleg így is tűnik. A látogatók fele már nem először jár itt, egy részük folyamatosan trenírozza a vele érkezőt arra, mi mindent fog majd látni, és meglepő módon egyáltalán nincs zavarban szinte senki, amikor ötletekkel kell a közönségnek előrukkolnia, hogy meghatározza a ma esti cselekményt. De mint Katáék elmondják, van például olyan előadás is, amely tulajdonképpen egy társkereső rendezvény: olyanok érkeznek rá, akik komoly kapcsolatokat keresnek. “Volt, hogy egy fiú az előadásunkon kérte meg egy szerenáddal a barátnője kezét” – meséli Molnár Levente. Kiskovács Attila pedig olyan párról mesél, akik egy előadás során ismerkedtek meg, és azóta már boldog házasokként élnek. “Sokat beszélgetünk a közönséggel. Ki is megyünk közéjük előadások után, jellemző, hogy sokan itt maradnak, egymással is megismerkednek, mint egy társasági eseményen” – magyarázza Attila.
Mozaik lesz az új előadás
Lassan közeledik az előadás időpontja. Újabb arcok bukkannak fel az öltözőben, nemsokára sminkelni és készülni kell. Ma este Kata és Levente a Kettent játssza, holnap pedig a Mozaik bemutatója lesz. Az új darabban majd egy, a nézők által megadott szóé lesz a főszerep. Ebből a szóból teremtenek meg a szereplők három különböző világot, három eltérő történetet, melyek az előadás végén összetalálkoznak. A történetek közti közjátékok is mind a megadott szóból születnek, így mozaikként áll össze majd végül egységgé az egész. A projekt vezetője Levente, akiben egy chicagói improvizációs formából kiindulva született az elképzelés, látszik a várakozás a szemében, miközben a részletekről mesél. Jelenleg ezt és a klasszikus RögvEst című előadást érzi leginkább kedvencének. Utóbbi egyébként mindhármuknak nagyon kedves.
“Előfordulhat, hogy nem jut eszünkbe semmi. De abból sem lesz tragédia!”
Mielőtt elköszönnénk, arról kérdezem őket, mit tanultak magukról ez alatt a tíz év alatt, melyet a színpaddal, a közönséggel és az improvizációval töltöttek. “Ennek a műfajnak a legszebb része a szabadság. Amikor el vagyunk lazulva, akkor születnek az igazán zseniális dolgok” – kezd bele Attila. Kata pedig azonnal hozzáteszi: “Nekünk, akik a poroszos iskolarendszerben nevelkedtünk, óriási tanulság, hogy akkor sem történik baj, ha éppen nem jut az eszünkbe semmi. Igen, előfordul, hogy se kép, se hang. És akkor mi van? Nem tör ki miatta a harmadik világháború, és ezt nagyon fontos tudni.” Amit mindhárman szinte egyszerre neveznek meg legnagyobb tanulságként, az a saját határaik felfedezése és feszegetése. “Ha ezzel foglalkozol, egyszer csak rájössz, mi mindenre vagy képes az életben” – mondja Kiskovács Attila. “Én az a típus vagyok, aki magányosan intézi a dolgait. Nagyon nagy iskola, hogy másik kilenc emberrel hogyan tudok mégis csapatban játszani” – teszi hozzá személyes élményként Nemes Takách Kata.
Éhezünk a játékra és a jó válaszokra
És persze nem csak magukról, rólunk is egyre tisztább képet kapnak a társulat tagjai. Arról, hogy mennyire szükségünk van a játékra és mennyire kiéhezettek vagyunk arra, hogy magunk mögött tudjuk a gondjainkat, vagy éppen elgondolkoztassanak bennünket. “Az embereknek hatalmas szükségük van a szó szoros értelemben gyermeki énjükre. Mi ezt hozzuk elő belőlük az előadásokkal, a színpadon” – meséli Attila, Kata szerint pedig nagyon sokan keresik az életben a jó válaszokat. “A mi feladatunk azt megértetni az emberekkel, hogy nem egyfajta jó válasz létezik. Az üzenet talán éppen az, hogy légy az, aki lehetsz és aki akarsz lenni. Mert bármi megtörténhet.”