Amióta ismerlek, egyik kapcsolatból kilépve szinte azonnal belebotorkálsz egy másikba. Egyedül valamiért mindig fázol. Egyedül, magányban aludni sem tudsz, egy másik emberi lény ütemes lélegzetvétele nélkül képtelen vagy.
Életed hajóját nem tudod egyedül irányítani. Passzívan, beletörődve figyeled, ahogyan a szél dobálja, vagy éles sziklákhoz csapja. Meg sem próbálod kormányozni, ez szerinted egyedül úgysem megy. Kell, hogy valaki ott álljon melletted határozottan és dominánsan, irányítson, vezessen, mintha az egész élet egyetlen tánc lenne, ahol a férfi vezet.
Az argentin tangó az, ahol a férfi hódít, és vezet. A nő csábít és követ. A táncparketten kívül, az életed menetében ez nem történhet kizárólag mindig így. Az életed nem argentin tangó. Történhet úgy, hogy néha egyedül táncolsz. Mégis gyönyörűen, ütemre, önmagaddal harmóniában mozogsz. Szereted magad, élvezed önnön társaságodat, szép vagy. Egyedül az a dolgod, hogy magadra vond a tekinteteket.
És várj. És táncolj. Majd ő rád talál, hogy ezentúl együtt táncoljon veled. Most együtt vagytok szépek, egy ütemre mozogtok. De Te tudod, egyedül is képes vagy a lépésekre, táncod lehet ösztönös vagy tudatos, nem számít. Ha netán magadra maradsz, nem kutakodsz rémülten új táncpartner után. Nem érted? Itt a tánc a lényeg.
Te miért akarsz akkor mindig társastáncot? Csak nem függővé tetted magad? A teljes cikket az Eszter élete blogon találod.
