nlc.hu
Szabadidő
Megírja élete történetét Sophia Loren

Megírja élete történetét Sophia Loren

Úgy érzi, eljött az ideje a visszatekintésnek.

Önéletrajzi könyvet jelentet meg közelgő 80. születésnapjára Sophia Loren, akinek két évvel ezelőtt született meg a második magyar unokája. A milánói Rizzoli kiadó bejelentette, hogy megszerezte a jogokat a nemzetközi terjesztésre, s a napokban, a londoni könyvvásáron kezdi árusítani.

“Az elmúlt években több kiadó is arra kért, hogy meséljem el életem történetét, de mindeddig nem éreztem úgy, hogy eljött volna az ideje a visszatekintésnek. Talán a kerek születésnap közelsége, talán egy dokumentumokkal és fotókkal teli, már elfeledett doboz megtalálása miatt most mégis úgy döntöttem, hogy megírom az életemet” – mondta el a születésnapját szeptember 11-én ünneplő filmszínésznő. Loren szerint a dobozban talált dokumentumok alapján egy olyan memoár született, amely “mindenkit érdekelhet”.

A megjelenés előtt álló visszaemlékezés egyik különleges eleme lesz egy eddig még sosem publikált fénykép a szakácsnőszerepben is hiteles színésznőről és Carlo Ponti filmproducerről, későbbi férjéről, amely 1954 nyarán készült a Pó folyó partján. “A folyó asszonya forgatása közben fogtuk fel, hogy egymásba szerettünk” – kommentálta Loren a fényképet.

A Genfben élő Sophia Loren 5 éve a saját édesanyját alakította a Tükreim című sorozatban, amely a RAI olasz köztévé számára készült nővére, Maria Scicolone önéletírása alapján.

Megírja életét Sophia Loren

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top