A Dover és Calais között 34 km széles, 45–120 méter mély La Manche csatorna a római kortól a második világháborúig nyújtott szinte leküzdhetetlen védelmet a brit szigetek lakóinak, az utolsó sikeres inváziót 1066-ban hajtotta végre Hódító Vilmos. Az európai szárazföld és Anglia összekötésének gondolata már 1750-ben felvetődött. 1802-ben Albert Mathieu francia mérnök konkrét tervet terjesztett Napóleon elé, aki jóvá is hagyta azt. Az olajlámpákkal megvilágított alagútban lovas kocsik közlekedtek volna, ám az angolok – nem ok nélkül – tartottak attól, hogy ezek előbb-utóbb a francia seregeket szállították volna át, s így nem álltak kötélnek. 1881-ben magáncégek 1850 méternyi alagutat fúrtak a Doverhez közeli Folkestone-nál, de miután a sajtó a vállalkozást Angliát fenyegető veszedelemnek állította be, a munkát leállították. A második világháború után, a hatvanas években a francia és a brit kormány állapodott meg egy vasúti alagút építésében, ebből két-két kilométer mindkét oldalon el is készült, de az egyre növekvő költségek láttán a brit állam leállította a beruházást.
12 ezer munkás
A terv nem került le a napirendről, s 1984-ben François Mitterrand francia elnök és Margaret Thatcher brit kormányfő szándéknyilatkozatot írt alá a csatornaalagút megépítéséről. A kivitelező és üzemeltető Eurotunnel vállalkozás 1986-ban alakult meg, a költségeket brit, francia vállalatokból és bankokból álló konzorcium fedezte, a részvények csaknem fele részben magánkézben voltak. A tervezés során az alagút, a függőhíd és a kettő kombinációja közül az első műszaki megoldás győzött. Az alagutakban csak vasúti pályát terveztek, ennek a forgalom gyorsasága és a levegőcsere szempontjából volt jelentős előnye, és teljesen kiküszöbölték a szerelvények összeütközésének lehetőségét is.
A munkálatok 1988. február 28-án kezdődtek. Az alagutak kiásásához a két oldalról 11 lézerrel irányított fúróberendezés indult, ezek súlya együtt nagyobb volt, mint az Eiffel-toronyé. A berendezések 1990. október 30-án találkoztak, száraz lábbal először az év decemberében ment át ember a csatorna alatt. Az építkezésen a “csúcsidőszakban” 12 ezer ember dolgozott, a balesetek kilenc munkás életét követelték (érdekesség, hogy az egyik szakasz főépítés-vezetője a magyar Klados Gusztáv volt). A kiásott földet Dover közelében helyezték el, így Anglia területe 36 hektárral nőtt. A kezdetben 9,4 milliárd dollárra becsült költségek kis híján másfélszeresre, 15 milliárd dollárra híztak, amiben a biztonságra való törekvés, a vízbetörések, vonatkisiklás, terrortámadás, tűzvész lehetőségének minimalizálása jelentette a legnagyobb tételt. Az üzemeltető vállalat először 2007-ben tudott szerény nyereséget kimutatni.
200 millió utas eddig
A megnyitást 1993 júniusára tervezték, de csak 1994 márciusában haladt végig az első vonat az Európai Beruházási Bank vezetőivel. A hivatalos felavatásra 1994. május 6-án került sor, a teherszállítás még abban a hónapban megindult, az első személyvonat 1994. október 13-án ment végig az alagúton.
A brit Folkestone-t és a francia Calais közelében fekvő Coquelles-t összekötő Csalagút 50,5 kilométer hosszú, ebből 37,9 kilométer halad a tenger alatt. Két nyolc méternél nagyobb átmérőjű csőben a vonatok haladnak 160 km/órás sebességgel, a harmadik, 4,8 m átmérőjű alagút középen biztonsági és karbantartási célokat szolgál. Az átkelés árai magasabbak, mint a kompközlekedésé, de a menetidő alig 37 perc a hajók 80 percével szemben. Egy személyautókat és utasaikat szállító szerelvény 775 méter hosszú, ilyen vonatokkal az elmúlt 20 évben több mint 200 millió ember utazott, az átszállított járművek egyébként sorba állítva elérnének a Holdig. Az alagutakban csúcsidőben 15 percenként futnak a vonatok, és természetesen teherszállítás is zajlik benne. A Csalagút a japán Honsú és Hokkaidó szigetét összekötő Szeikan-alagút után a világ második leghosszabb vasúti alagútja, de a tenger alatti szakaszt tekintve az első.
