A hőskor
Amikor a mostaninál még intenzívebben hallgattam rádiót, javában középiskolás voltam. Ez volt az időszak, amikor azért hívtad fel a kívánságműsort, mert piszkosul meg akartál szerezni egy számot, és ha lejátszották, végre fel tudtad venni kazira. Mindig be volt készítve az ultramenő kétkazettás piaci International márkájú cuccom, és ott álltam készenlétben, a REC gombra feszülő ujjakkal, hogy mikor jön végre az én dalom. Emellett pedig egyfolytában hívogattam a rádiót, hogy játsszák le végre, de mivel voltunk így akkoriban pár ezren, többnyire nem sok sikerrel. Értem én, hogy 2014-ben senki nem a rádióból szedi össze a kedvenc dalait, de a kívánságműsor mégis csak arról szól, hogy kérek egy konkrét dalt valakinek, mert az a közös kedvencünk, vagy mert azzal üzenni tudok valamit. Ennyit változott a rádiózás, mióta utoljára odafigyeltem rá?
Összeesküvés-elméletek
Ha nem is rádiónál, de a médiában dolgozom, szóval tudom, hogy létezik olyan, hogy szerkesztési elv. De ez tényleg annyira szigorú volna, hogy nem mernek beengedni a műsorba olyan dalokat, amiket a hallgató kér? Ha ez így van, miért hívják őket továbbra is kívánságműsoroknak? Így puffogtam magamban, és arra jutottam, hogy egy kis nyomozásba kezdek. Megpróbálom felhívni a legnépszerűbb hazai kívánságműsorokat, és egy konkrét szám kérésével sokkolni őket. Majd én megmutatom nekik. És én nem fogom elfogadni, ha Red Hot Chili Peppers helyett Katy Perryt akarnak rám sózni.
Kívánságműsort hívni egész napos elfoglaltság
Gondoltam nem aprózom el, és egyből a nagy hallal kezdek. Garami Gábor hétvégi kívánságműsora a Class FM-en ideális célpont. Meglátjuk, mi folyik a színfalak mögött az egyetlen országos kereskedelmi rádiónál. Írok egy kívánságot a Facebookon, és a barátnőmet is bevonom, ő is kívánjon egyet. Várok. Eltelik a műsor első órája, de nem történik semmi. Úgy fest, nem lesz ez ilyen könnyű. Elkezdem hívogatni őket. Nem egyszerű. Vagy foglalt a szám, vagy nem veszi fel senki. Bő másfél óra alatt úgy ötvenszer próbálkozom, amikor végre felveszi valaki.
Egy kedves asszisztens hangjára számítok, de nem: maga Garami az. “Szevasz. Nyertél egy parkolójegyet a belvárosba, csak mondd el, hogy melyik két sztár parkolt egymás mellett a műsorban.” Ööö, én csak kívánni szeretnék. “Nem baj, akkor is nyertél.” Gábor kedves, megkérdezi, mit kérek, én meg mondom, hogy a Coldplay legújabb dalát küldeném a barátnőmnek, Eszternek. Nem akar rábeszélni másik számra, nem olvas fel egy listát arról, hogy mik közül választhatok. Egyszerűen csak megköszöni, hogy hívtam, és miután felveszi az adataimat a nyeremény – pedig nem is akartam játszani – postázásához, elbúcsúzunk. A kívánságom bő egy órával később hangzik el, kissé vágott változatban, és én kellemesen csalódom. Egyszerűen felhívtam a Class FM-et, küldtem egy Coldplay dalt, és ők leadták ezt a Coldplay dalt. De mi lesz így az összeesküvés-elméletemmel?
 |
| Cooky a Music FM műsorvezetője |
Majd a Cooky megmutatja
Próbálkozom a Music FM-nél, ahol Cooky csapatja hétköznap esténként a topslágereit. Itt sem hangzik el egyetlen konkrét kívánság sem az elején. Facebook üzenőfal helyett sms-sel próbálkozom. Egy Michael Jackson–Justin Timberlake duettet kérek a posztumusz Jacko lemezről egy vicces kis kísérőszöveggel – figyelemfelkeltésként –, aztán türelmesen várok. Eltelik egy óra, és már majdnem emelem a telefonom, amikor Cooky a maga sajátos akcentusával felolvassa az sms-em, és igen, a kérésemet is teljesíti.
A csalódás
A rádiók tehát nem esküdtek össze a hallgatóik ellen. Ha nagyon kívánni akar az ember egy konkrét dalt, meg tudja tenni. Viszont a helyzet az, hogy 2014-ben a hallgatók már nem nagyon akarnak konkrét dalokat kívánni. Egyszerűen azért hívják a kívánságműsorokat, hogy hallhassák a saját hangjukat a rádióban, és üzenjenek a szerelmüknek, barátjuknak, családtagjuknak, munkatársuknak. Nem dallal, hanem szóban. A dal meg: kit érdekel? Egy 2014-es kívánságműsor már rég nem a dalokról szól. És ezt nem a szerkesztők, hanem a hallgatók akarták így. Öregnek érzem magam.
