Szabadidő

5+1 virágos programajánló júliusra

Július sem telhet el virágos programajánló nélkül.

Még tart a levendulaszezon, lassan nyílnak a lótuszok a füvészkertekben. Épp itt van a gyógynövények szedési ideje. A kellemes nyári estéken pedig nincs is jobb, mint a csillagos ég alatt, idilli környezetben ellazulni egy komolyzenei koncerten. Vágjunk is bele, ne hogy lemaradjunk valamelyikről!

Gyógynövénynap, Bolhás, Somogy megye – július 5

5+1 virágos programajánló júliusra

A Somogy megyei Bolhás idén már harmadszor várja a gyógynövénykedvelőket július 5-én. A gyógynövények népszerűsítését megcélzó rendezvényen ezek jótékony hatásairól, széleskörű felhasználási lehetőségeiről hallhatunk előadásokat. A gyógynövénykertben sétálva próbára tehetjük a gyógynövény-felismerési képességeinket. Kellemes, hasznos információkkal teli, gyermekprogramokkal színesített napra számíthatnak a Bolhásra látogatók.

 

Szekérfesztivál, Budapest – július 12.

5+1 virágos programajánló júliusra

A Krisna-hívők július 12-én rendezik egyik legnagyobb utcai ünnepélyüket, a Szekérfesztivált. A virágokkal gazdagon feldíszített szekeret több ezer ember húzza, úgy tartják ugyanis, hogy a szekérhúzás megszabadít a korábbi bűnöktől. Az ünnepi menet délelőtt 10 órakor indul a Hősök teréről. A zenés sétát követően India Fesztivállal folytatódik a program a Vörösmarty téren. Vegetáriánus indiai csemegéket kóstolhatunk, önismereti játékokon vehetünk részt. Lesznek filozófiai előadások és zenés-táncos színpadi programok, arc- és henna festés, ugrálóvár.

 

VII. Lótusz napok, Szeged Füvészkert – július 26-27.

5+1 virágos programajánló júliusra

 

Szegeden ismét kétnapos rendezvénnyel ünneplik a Közép-Európában egyedülálló, szabadtéri indiai lótusz állomány virágzását. A keleti hangulatba öltözött Füvészkertben tradicionális indiai táncbemutatók, koncertek, tibeti hangfürdő, távol-keleti ízek, jóga, keleti harcművészeti bemutató, thai masszázs, kézműves foglalkozások várják a látogatókat. A vezetett túrán nemcsak a lótuszról tudhatunk meg mindent, hanem Ázsia növényvilágának egyéb érdekességeiről is átfogó képet kaphatunk.
Igazi családi program, ahova akár indiai ruhában is ellátogathatunk. A szervezők azt javasolják, mindenki pléddel, szivaccsal, matraccal felszerelkezve érkezzen, hogy az árnyas fák alá kényelmesen letelepedve élvezhesse a programsorozatot.
A lótuszok virágzása augusztus közepéig tart. Ha egy kis elmélyedésre, szépségre vágysz, mindenképp keresd fel a Szegedi Füvészkertet a lótuszvirágzás idején.

A többi virágos programért kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top