Szabadidő

Így énekelnek a német focisták csajai

Amelyik focistafeleség nem modell, az énekel. Oké, ez picit túlzás, de gondoljatok csak Shakirára vagy Victoria Beckhamre. A világbajnok német válogatott focistáinak barátnői is kényszeres vonzódást éreznek a mikrofon iránt.

Az igazság az, hogy a 23 brazil gyerek operációját támogató Mesut Özil barátnője, Mandy Capristo “hivatásos” énekesnő. Vagyis nem nyuszilányból lett hang nélküli tátikakirálynő. A youtube-on elérhető videókból úgy tűnik, hogy a német énekesnő tényleg tud énekelni. A napokban egy német rádió meghívásának tett eleget, ahol élőben mutatta meg a hangját.

Capristo 2006-ban tűnt fel először a színpadon. A német Popstar tehetségkutatóba jelentkezett, mindössze 16 évesen. Egy ideig egy bandában énekelt, majd szólókarrierbe kezdett. Közben modellkedett is, volt reklámarca az Ed Hardynak, és a Nintendónak is. 2013 óta pedig Mesut Özil barátnője, és még mindig csak 24 éves.

Így énekelnek a német focisták csajai

Szeretnénk a vébédöntő gólszerzőjének barátnőjéről is jókat írni, de sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Míg Shakira vagy Mandy Capristo lemezét akár meg is vennénk, addig Mario Götze modell kedvese hangjától kiver minket a víz. Arról nem is beszélve, hogy milyen “csodálatos” dalt írnak neki. “Lalalílala” – hallgassátok csak!

Trina B, vagyis Ann Kathrin Brommel énekesnőből lett modell. Mi örülünk, hogy inkább a modell szakmát választotta, még akkor is, ha az internetes oldalán arról ír, hogy három évig járt énekesiskolába és zongoratanárhoz. Brommel dalai (This is Me, Body Language) 2011-ben jelentek meg, majd nagy szerencsénkre jelentkezett a német Topmodell leszek versenybe, és azóta kevesebbet emelgeti a szájához a mikrofont.

Így énekelnek a német focisták csajai

 

Body Language

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top