Szabadidő

12 dolog, amire megtanított minket a Szomszédok

Amikor gyerekként néztük, még nem is tudtuk, hogy a Szomszédok valójában az életre nevel minket. 12 dolog, amit örökre megtanultunk belőle.
1. Bonyolult dolog a politika, de véleménye mindenkinek van róla
Bár Lenke néni állítása szerint még a pártok nevét sem tudja, és a többi szereplő is folyton töri a fejét, hogy melyik propaganda mit is jelent pontosan, azért azt megtanultuk, hogy ettől még mindenkinek fontos, hogy legyen jól körvonalazott véleménye, és menjen el szavazni.
 
2. Hiába van a mentős négy kerülettel arrébb beosztva ügyeletesnek, biztosan ő érkezik ki, ha a lépcsőházában valaki rosszul lesz
Akárki beteg lett a lépcsőházban, az biztos, hogy Mágenheim doktor keze közé került. Na de nemcsak akkor, amikor ő is éppen otthon volt, hanem akkor is, amikor mentőt kellett hívni. Ki szállt ki az autóból? Naná, hogy ő.

 
3. A jó csajok mindig bundában járnak
A kísértésbe vivő nők közös ismertetőjegye a szőrme volt és a résnyire szűkült tekintet. Ettől máris megremegett a férfiláb, még akkor is, ha végül hősiesen ellenállt a kísértésnek.
 
12 dolog, amire megtanított minket a Szomszédok

4. Pénzből és pesszimizmusból sohasem elég

Annyi baj, sorscsapás, nélkülözés és napi nehézség között, mint amennyi egy-egy epizódban kesergésként néha elhangzott, már az is csoda volt, hogy egyáltalán élünk.
 
5. Egy lépcsőház lakói nem csak teljes néven ismerik egymást, de pontosan tudják egymás születésnapját is
Mindig is az volt a gyanúm, hogy az egész lépcsőház valójában egyetlen nagy lakásnak tekintendő. Volt egyáltalán bármi, amit ne tudtak volna egymásról a lakók?
6. Egy igazán családias lakóközösségben semmi szükség lakógyűlésre, mert anélkül is minden flottul megy
Két mondatváltás a kapuban, és máris készül a körlevél az éjszakai őrző-védő szolgálatról. Tényleg, minek egyáltalán mindenféle gyűlés és macera?
 
7. Nincs miért aggódnunk, ha lakik a környéken egy stramm, dús hajú családapa, aki bárkit bármikor megvéd
Vágási Feri haja Bobbyé, küzdőszelleme Rambóé, ereje pedig Chuck Norrisé. És akkor arról  még nem is beszéltünk, hogy emellett két állásban dolgozik a családért, otthon pedig egy földre szállt angyal.
 
8. Minden megcsalás egy kávéval vagy egy konyakkal kezdődik
Sőt gyakran többnyire már maga a kávézás a megcsalás. Ha pedig puszi csattan el, az már csaknem egyenes út a szakításhoz.
9. A zugivók általában ártalmatlanok, csak kissé bosszantóak, de legalább biztosan akad mindig legalább egy a környéken
Janka néni folyamatosan rájárt az üvegre, és Etus néni piacos udvarlója sem volt szívbajos a reggeli pálinkázásnál. Ehhez képest roppant ártalmatlanok maradtak.

10. Az idősek sztorijait a jól nevelt fiatalok a legnagyobb rohanás közben is lelkesen végighallgatják

Elképesztő, mekkora türelemmel hallgatta végig egymást mindenki. Kényelmes, lassú monológok sorát várták végig még munkából elkésve is, és még csak egymás szavába sem vágtak. Őrület.
 
 

11. A házasságok mosoly nélkül is majdnem jól menedzselhetők
Emlékszik bárki is olyan jelenetre, ahol a Mágenheim családban mosolyogtak a szülők? És Alma meg az erdész mégis hány alkalommal nevettek? Szinte biztos, hogy a két kezünk bőven elég megszámolni.

12. Ha nem nézel tévét és nem olvasol újságot sem, mert irtózol a hírektől, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne tudnál mindenről mindent
A közélet rémes. A hírekből és a lapokból csak a bűn, a borzalom és a mocsok folyik. Mégis mindig mindenki tudja, hogy mi történik a világban. Ez ám az igazi felkészültség!
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése