nlc.hu
Szabadidő
Ebbe is belerondítottak az emberek

Ebbe is belerondítottak az emberek

Az uborkaszezon kellős közepén érkezett az új Majmok bolygója-film, a Forradalom. A franchise újjáélesztése egészen jól sikerült a 2011-es Lázadással, így bizakodóan vártam, hogyan folytatódik a rebellis emberszabásúak története.

Az embereknek annyi, a majmok meg boldogok

Jó pár évvel a San Franciscó-i incidens után járunk, amikor is Cézár vezetésével a csimpánzok (megtámogatva néhány hegyi gorillával és orangutánnal) kitörtek a kutatólaboratóriumból, és egy közeli erdőbe vették be magukat. Az emberiség azóta  egy vírusnak köszönhetően szinte teljesen kipusztult. A majmok viszont köszönik szépen, jól vannak, működőképes társadalmat hoztak létre a rengetegben, civilizációjuktól távol áll a viszály, egyetértésben, békességben élik életüket. Nyugodt világukat azonban megzavarja, amikor egy kisebb embercsoport érkezik az erdőbe, akiknek segítségre van szükségük.

A majmok bolygója: Forradalom nagyszerű kis univerzumot teremtett a tudatukra ébredt főemlősök számára. Kezdetleges államuk a természetben az emberiség paradicsomi létére emlékeztet. Ezt a világot az alkotók nagyon részletesen felépítették, a majmok saját törvényeik, értékrendjük alapján élnek. Túl sok kidolgozott karaktert ugyanakkor nem kreáltak, de a bátor vezető, Cézár, az áruló Boka és az orangután Maurice karaktere pont elég ahhoz, hogy kialakulhasson társadalmuk belső konfliktusa. Az árulás és a katonai puccs a mi történelmünk dialektikájára emlékeztető, elemi történet. Kár, hogy ebbe is beleront az emberiség, mert ennek a filmnek inkább a majmok állnak jól. Attól a ponttól, hogy az apró emberi közösség sorsát is ugyanolyan súllyal kezdi kezelni a film, kettészakad. Ezen az oldalon ugyanis keresve sem találunk olyan szerethető figurákat, mint a csimpiknél. A Forradalom akár a teljes emberi játék nélkül is jól meglenne, csupán a majmok belső viszályára koncentrálva.

Hatásos akciójelenetek, szépen kidolgozott mozi

A mozi egyik nagy erőssége a lenyűgöző látvány. A majmokat eljátszó színészek bámulatos munkát végeztek a blue box előtt. Mindegyikük mozgása és gesztusai egyediek és hitelesek. Nehéz feladat lehetett, hogy az állatok közötti kommunikáció ne torkoljon a “beszél a majom” sivárságába. Ezért az esetek túlnyomó részében kézjelekkel, nonverbális eszközökkel megy közöttük az eszmecsere, ami roppant jó ötlet. Kár, hogy a vége felé már elfogyott a türelem, vagy a tesztközönségnek nem tetszhetett, és egyre többet beszélnek ők is. Az akciójelenetek is nagyon hatásosak, szintén köszönhetően az emberszabásúak ügyes mozgását jól kihasználó koreográfiáknak. Ahogyan egy fegyvert megfognak és elsütnek, már az is hátborzongató. A fényképezés szintén átlag feletti, egyes beállítások és képek pedig kifejezetten jól komponáltak és újszerűek.

A kritika folytatását a Mozi24 oldalán olvashatjátok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top