Szabadidő

A 4 legjobb egynapos kirándulás

Könnyen előfordul, hogy a család csak egy-egy napos kirándulásokra tud kiszakadni a mókuskerékből. Hogy hozzuk ki ebből a kevés időből a maximumot? Segítünk! Adunk négy tippet!

Egynapos kirándulás Visegrádon

Ezernyi látnivalót találhatunk itt, például a királyi palotát, mely a középkori Magyarország egyik legnagyobb és legpompásabb épületegyüttese volt. A szépen rekonstruált termeket, udvarokat bejárva, a korhűen berendezett lakosztályokban időutazást tehetünk a Magyar Királyság fénykorába. A belépő 1100 forintba kerül, a kedvezményes jegy pedig 550 forintba.

Egy könnyű ebéd után a Dunakanyar egyik emblematikus látképe, a Visegrád fölött magasodó, meredek hegy csúcsán ülő Fellegvár felé vegyük az irányt. A tatárjárás után, a XIII. században IV. Béla király építtette ki a visegrádi erődítményrendszert, melynek legelső és legfelső része volt a fellegvár. A várban vártörténeti kiállítások találhatóak, amelyek középkori fegyverekkel, makettal, viaszbábukkal berendezett teremmel várják az érdeklődőket. A felnőtt jegy 1700 forint, a nyugdíjas és diák pedig 850.

Mielőtt haza indulunk, a gyerekeknek tuti remek meglepetésprogram lehet a Mátyás Király Múzeum játszóparkja, ahol a történelmi helyszín mellett a mesék és regék máig is élő emlékkincse elevenedik meg. A jegy a játszóparkba 500 forintba kerül. 

A négy legjobb egynapos kirándulás

Egynapos kirándulás Szentendrén

Kezdjük barangolásunkat a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A múzeum programjain nem passzív nézőként, hanem személyes élményeinken keresztül fedezhetjük fel a Skanzenben bemutatott paraszti világot. Számos kézműves foglalkozás vár, például a gyertyamártás és a mézeskalács-írókázás. A múzeumba a teljes árú jegy 1500 forintba, míg a kedvezményes 750 forintba kerül.

Ha Szentendrén töltünk egy napot, érdemes elmenni a Marika Babaházába. Magyarország első babamúzeuma 1991-ben nyitotta meg kapuit. A belépőjegy 600 forintba, a kedvezményes pedig 300 forintba kerül.

A négy legjobb egynapos kirándulás

Menjünk strandra, élményfürdőbe

Érdemes kihasználni a nyár még hátralévő forró napjait! Augusztusban is lehetőségünk lesz – az időjósok szerint – a strandolásra. Ha csak egy-egy hétvégén van lehetőségünk a családdal elmenni úszni egyet, akkor érdemes kipróbálni a lakhelyünktől picit talán távolabbi élményfürdőket, csúszdaparkokat. Szinte mindenhol vásárolhatunk kedvezményes diák-, gyermek- és nyugdíjas jegyeket, ráadásul egyre több helyen vezetik be a paypass kártyás fizetési lehetőséget, így nem kell készpénzt magunkkal vinni a strandoláshoz.

A négy legjobb egynapos kirándulás

Irány Lillafüred

Emlékszem, harmadikban jártunk Lillafüreden osztálykiránduláson. Már akkor lenyűgözött a Palota szálló, mely 1927 és 1930 között épült Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban. A Mátyás-korabeli paloták hangulatát idéző épület a közelmúltban számos nagyszabású felújításon esett át. A szálló egyik termét reneszánsz stílusú étteremmé alakították át, ólomüveg ablakai a történelmi Magyarország várait ábrázolják.

Innen átsétálhatunk az Anna-barlanghoz, melynek bejárata a Palota szálló alatti Függőkertek aljában, közvetlenül a Szinva-vízesés mellett van. Járatainak hossza 570 méter, ebből a bemutatott szakasz hossza 208 méter. A barlangba a teljes áru jegy 1000 forintba, a kedvezményes jegy 600 forintba kerül.

Délutáni programnak tökéletes lehet egy utazás az erdei kisvasúttal, melynek köztes megállója Lillafüreden található. A jegy felnőtteknek 550 forintba, míg a gyerekeknek 450 forintba kerül. 

A négy legjobb egynapos kirándulás

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top