Szabadidő

Emberségből jeles – történet egy hajléktalan néniről

Ma délután a szokásos sétára indultunk a kutyusommal. Kicsit messzebbre mentünk, mint általában szoktunk. Épp visszafordultunk volna, amikor a parkban egy padon ülő hajléktalan néni odaszólt nekünk. Azt mondta, ma éhen fog halni, mert még egy kiflit sem kapott a pékségben, pedig mindig szoktak adni neki valami maradékot...

Belenyúltam a zsebembe, hátha maradt benne pár forint, de nem volt benne semmi. Pár méter után megálltunk. Úgy éreztem, nem mehetek el így. Visszafordultunk, és kértem a nénit, maradjon itt a padon még egy darabig, hazamegyünk és visszajövök, hozok valami ennivalót.
Hazajöttem, csináltam 2 szendvicset, egy kis táskába beletettem még kenyeret, sajtot és egy üveg szörpöt készítettem neki. Visszafele már messziről láttam, hogy nézeget arra fele, amerre eltűntünk. Odaadtam neki a táskát, és ő teljesen meglepődött. Nem számított ennyire.
Láttam a szemében az örömöt, a meghatottságot. Kicsit én is meghatódtam, és gyorsan el szerettem volna jönni. A néni azt mondta, hadd puszilja meg a kezemet. Hát azt aztán nem…..mondtam, az arcomra adhat, a kezemre nem. Megpuszilt, és én elindultam visszafele.

Az úton végig könnyes szemmel jöttem. Éreztem, hogy valami nagyon szorítja a torkomat… Olvass tovább a Zacc blogon!

Emberségből jeles - történet egy hajléktalan néniről

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése