Húszezer kilométert autózott Sanghajból Birminghambe egy kínai pár, hogy eljussanak a városba, ahol egykor minibuszukat tervezték. A 48 éves Jao Kuo-csen és Csie Vu az utat zarándoklatnak tekintette: járművük egy Sanghajban készült Maxus V80 volt, amelynek “szellemi otthona” az angol iparváros. Július elsején indultak Sanghajból, Birminghambe augusztus 26-án érkeztek meg.
A Mongólián, Oroszországon, Finnországon, Svédországon, Norvégián, Dánián, Németországon, Hollandián és Franciaországon keresztül vezető utat két évig tervezték. Mindketten abbahagyták a munkát, Csie Vu az amerikai Abbott vállalatnak dolgozott, Jao Kuo-csen a Shanghai Money Weekly hetilap sajtófotósa volt. “Családunk és a barátaink azt hiszik, megőrültünk, de mi nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült” – mondta Csie Vu.
A Maxus V80 minibuszt régebben a birminghami LDV gyár készítette, de a nevet és a szellemi tulajdont 2010-ben egy kínai cég megvásárolta, azóta a modellt Sanghajban gyártják. “Ez volt az oka, hogy Birmingham lett az úti célunk, onnan származik az autónk, az LDV tervezte, ez az otthona” – tette hozzá Csie Vu. Az LDV régi telephelyét ugyan nem találták meg, mert vasútépítési célból időközben megvásárolták, mégis boldogok, hogy eljutottak oda, és Anglia más részeire is kíváncsiak.