nlc.hu
Szabadidő
Az Ipad már unalmas, itt az Apple új menő tárgya

Az Ipad már unalmas, itt az Apple új menő tárgya

A legújabb Iphone mellett más érdekes dolgot is bemutatott a saját fejlesztésű okosóráját, amiért tömegek veszhetnek majd meg jövőre, ha árulni kezdik. Tényleg szép és okos.

Évek óta szajkózzák, hogy nyakunkon a hordható kütyük kora, de például a Google okosszemüvege egyelőre csak nem akar elterjedni. Egyelőre inkább olyan híreket olvasni, hogy felpofoztak egy-egy Google Glasst viselő embert az utcán vagy egy kocsmában, mert a szemüvegbe szerelt kamera miatt valakik azt hitték, hogy éppen őket veszik titokban. Vagy talán csak amiatt, hogy sokaknak nem tetszik annak a jövőnek a képe, amikor mindenki egy apró számítógéppel az arcán mászkál az utcán.

Ezzel szemben az okosóra jóval használhatóbb dolognak tűnik, a Samsungnak már van egy komoly, és a Motorolának is, de ezek még nem indítottak el tömeghisztériát. Majd az Apple! A cég az Iphone 6 mellett kedden bemutatta a saját tervezésű verzióját, ami az Ipod, az Iphone és az Ipad után újabb tömegeket megbabonázó tárgy lehet, ha működik az eddigi koreográfia. A fogadtatása egyelőre nem valami lelkes, mivel ha csak a száraz tényeket nézzük, nem tud sokkal többet az elődöknél.

Az Ipad már unalmas, itt a jövő menő tárgya

Hogy mi is lehet a jó ebben?

1. Ügyesen rájátszottak arra, hogy az óra férfiaknak státusszimbólum, a nőknek ékszer, úgyhogy egészen sokféle dizájn készült, sokféle szíjjal, kétféle méretben nőknek és férfiaknak, és mivel az Apple-ről beszélünk, a látványra és a használhatóságra nem sajnálták a munkaidőt. Nyilván a kijelző is személyre szabható. Ezek az órák annyira jól néznek ki, hogy garantáltan azonnal szerezni akar egyet, aki fogékony a szépre és a villogásra.

2. Hasznos, mert az életünk szervezését, például a naptárban beállított emlékeztetőket még praktikus is telefonra megkapni és azon állítani, még több értelme van a rezgés funkciónak, mert a karunkon biztosan érezni fogjuk, nem úgy, mint a táskában. Így kis rezgéssel szólhat a sarkon a térkép, ha jobbra kellene fordulnunk.

3. Minden nap lehet játszani Knight Rider-eset, amikor belebeszélünk a karóránkba.

4. Sportolóknak, fitneszőrülteknek és egészségtudatos embereknek tökéletes eszköz: méri a pulzust, a megtett távolságokat, ezekből látványos grafikonokat és hasznos összefoglalókat készít, majd miután megismerkedett a használóval, személyre szabott tanácsokat is ad, segít elérhető célokat kitűzni. Figyeli, hány lépést tettünk meg egy nap, szóval aki irodában dolgozik, de hajlandó néha lépcsőzni vagy hazafelé sétálni, az pontosan tudni fogja, mikor sétált eleget, hogy meglegyen a napi adagja.

5. Megvan benne a vintage-életérzés, mert egy olyan gombbal lehet a legfontosabb dolgokat irányítani, ami a régi órák felhúzójára emlékeztet.

+1 Nem vicc, hogy ez egy óra, az időt elvileg tényleg rettentő pontosan mutatja.

A legolcsóbb Iwatch majd nagyjából 80 ezer forintos ártól indul, de idén még el sem kezdik árulni, csak jövőre.

Az Ipad már unalmas, itt a jövő menő tárgya
Az Ipad már unalmas, itt a jövő menő tárgya
Az Ipad már unalmas, itt a jövő menő tárgya
Az Ipad már unalmas, itt a jövő menő tárgya

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top