Szabadidő

Fejkendőtilalom miatt visszalépett a katari női kosárválogatott

A nemzetközi tornákon egyelőre még nem engedélyezik.

A fejkendő tilalma miatt visszalépett a katari női kosárlabda-válogatott a dél-koreai Incshonban zajló Ázsiai Játékoktól. A csapat nem állt ki a Mongólia elleni csoportmérkőzésre, a szervezők tájékoztatása szerint a játékvezető 10 percet várt a kezdés után, majd a mongoloknak ítélte meg a győzelmet. A katari küldöttség szóvivője már akkor közölte, hogy ha nem engedélyezik a csapattagoknak a hajat és a nyakat eltakaró hidzsáb viselését, akkor egyetlen meccsre sem állnak ki Incshonban, ahol ugyanakkor tollaslabdában, sportlövészetben vagy atlétikában viselhetnek a katariak fejkendőt.

Így akartak meccselni - Forrás: channelnewsasia.com
Így akartak meccselni – Forrás: channelnewsasia.com

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) nem rendelkezett külön az Ázsiai Játékokra, így a bírók azt a szabályzatot követik, amely szerint tilos a pályán viselni mindennemű fejfedőt, hajtűzőt és ékszert.

A FIBA jelenleg kétéves próbaidőben vizsgálja a fejfedők engedélyezését, az azonban csak a nemzeti bajnokságokra vonatkozik, a nemzetközi tornákra nem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top