Szabadidő

Folytatódik az Alkonyat, de másképp, mint gondolnád

Stephenie Meyer ugyan sokat beszélt róla, de máig nem folytatta vámpíros sorozatát. Most kisfilmes rendezők teszik meg ezt helyette.

“Kitaláltam, merre fusson tovább a történet még néhány könyv erejéig” – nyilatkozta Stephenie Meyer még néhány éve, és bár azt is hozzátette, hogy a fejében már körvonalazódott elhíresült karaktereinek további élete és sorsa, ezek az emlegetett könyvek azóta se láttak napvilágot. Most nem is róluk lesz szó, hanem arról, hogy a filmeket gyártó Lionsgate egy pályázatot írt ki “A mesemondók – Az Alkonyat-saga új, kreatív hangjai” címmel, amivel fiatal női filmrendezőket szeretnének támogatni, és karrierkezdési lehetőséget biztosítani számukra. Már önmagában ez a szándék is szép, mivel Hollywoodban köztudottan túl kevés nő ül a rendezői székekben, a projektet támogatók névsora viszont még ennél is szebb: köztük van maga Kristen Stewart, az első rész rendezője, Catherine Hardwicke, Kate Winslet, Octavia Spencer és Julie Bowen is, akik nemcsak zsűrizni fogják a beérkező pályázatokat, hanem egyfajta mentorként segítik is a munkát.

A feladat nagyjából az, hogy az alkotók kisfilmeket forgassanak a Twilight-szereplők további sorsáról, a legjobbak pedig nemcsak pénzjutalmat kapnak, hanem a karrierjük beindításában is segédkezik majd a stúdió. Az elkészült kisfilmeket ingyenesen kiteszik majd a Facebookra, mindannyiunk nagy örömére, bár arról nem kaptunk hírt, hogy az Alkonyat színészei is részt vesznek-e a munkában. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Lionsgate-nél nem akarják parlagon hagyni a drágán megvásárolt Alkonyat-jogokat, és most így kutatnak fel friss hangokat, akikkel később folytatni tudnák a sikeres sorozatot.

Ez itt egy korábban készült rajongói Alkonyat-paródia:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top