A Néprajzi Múzeumnál kígyózó sor volt, tülekedés viszont nem, a szervezők figyeltek rá, hogy milyen ritmusban engedik be az embereket, ami mindenképpen jó döntésnek bizonyult, elvégre ha már félórát áll sorba az ember, hogy jegyet vásároljon, akkor szeretne a kiállított fotókhoz is odaférni.
Bár jó néhány család, sőt egészen apró gyerekek is nézelődtek a teremben, azért átgondolandó, hogy mennyire érdemes kicsiket is magunkkal vinni. A vér, a drámák és a sorstragédiák ugyanis idén is nagy dózisban és nagy felbontásban várnak ránk. Szóval nem árt elmagyarázni nekik az egy-egy képen látottakat, de legalábbis megnyugtatni őket, hogy el merjenek egyáltalán aludni a nap végén. Ez a megnyugtatás egyébként magunknak sem árt, hiszen a kiállítás úgy zökkent ki bennünket a konzumkényelemből, hogy egyes jeleneteknek komolyan a hatása alá kerülhetünk, a fotók egy része kifejezetten katartikus és felkavaró. Persze éppen ez a lényeg, és pont ettől jár a díj mindazoknak, akik kapták.
Az On the Spot két riportere, Cseke Eszter és S. Takács András is megnézte – Fotók: MTI / Kovács Attila)
A World Press Photo rangos zsűrije 1955 óta válogatja ki a fotóriporterek felvételeit. Idén az elnök, Gary Knight éppen azt a dilemmát osztotta meg a verseny kapcsán, ami a mi fejünkben is járt a kiállítás alatt: rangsorolhatók-e ügyek szerint az egyes fotók, egy-egy esemény súlya elegendő-e ahhoz, hogy egy fotó igazán jónak minősüljön. “Ha a díjakat az ügyeknek kezdjük osztogatni, olyan erkölcsi és filozófiai labirintusba tévedünk, ahol jóval kisebb az esélyünk az eligazodásra, mint ha egyszerűen a jó fotót díjazzuk. És nekünk ez volt az egyetlen döntési szempontunk” – mondta el rangsorukról.
Hogy ehhez mennyire sikerült tartani magukat, az valószínűleg ízlés kérdése: akadtak azért elvétve olyanok, amelyekre önmagukban, a képfelirat nélkül nem biztos, hogy feltétlenül felfigyeltünk volna, a legtöbbet azonban órákkal a távozás után is lehetetlen kitörölni a fejünkből. Már persze ha ki akarnánk egyáltalán.
A kiállításon 143 díjnyertes fotót láthatunk. Bár ezek mind egyetlen teremben kaptak helyet, semmiképp ne készüljön senki villámlátogatásra. És bár szándék szerint a díjak azokhoz kerültek, akiknek a fotói önmagukban is katartikusak, feltétlenül érdemes még így is időt szánni a feliratok elolvasására, és közben csöndben, mélyen átértékelni legalább pár percre magunkat és a világot magunk körül.
