Szabadidő

Nemzetközi filmes versenyen tarolt az Újratervezés

Az Újratervezés című magyar alkotás nyerte a Car Shorts nemzetközi rövidfilmes versenyt Berlinben, melyet idén első alkalommal hirdettek meg. A második a Crash Course című holland, a harmadik a Gelato Go Home című brit animáció lett a közönség szavazatai alapján.

A versenyt a Direct Line biztosítótársaság és a 30. Nemzetközi Berlini Rövidfilmfesztivál közösen hirdette meg, a szavazást lezárták, a győztest a fesztivál keretében csütörtök este hirdetik ki.

Tóth Barnabás 2012-ben készült filmjének, a tizenkét perces Újratervezésnek nézői egy idős párt kísérhetnek autóútjaikra, párbeszédeikből a hétköznapok szürkeségébe belefáradt embereket ismerhetnek meg. Egy váratlan fordulat után azonban kiderül, hogy az emberek látszólag bosszankodással teli világa mégis támaszt és biztonságot jelent. Az Újratervezés szívmelengető film a veszteségről és arról, hogy ne tekintsük magától értetődőnek, amink van olvasható a portálon.

MY GUIDE from Barnabás Tóth on Vimeo.

A film nemcsak a szavazást nyerte meg, de Magyarországon hatalmas internetes nézettséget is elért: a jelölés után majdnem egymillióan nézték meg. Az első helyezés díja 3000 euró ( átszámítva nagyjából 919 ezer forint).

A Car Shorts címmel első ízben meghirdetett rövidfilmes versenyre csaknem 60 ország 351 alkotója küldte el művét. A kiválasztott 24 alkotásra négy héten át lehetett szavazni a www.carshorts.com oldalon, összesen mintegy 71 ezer szavazat érkezett. A 24 filmet a portálon továbbra is meg lehet tekinteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top