A családtagok, barátok összegyűlnek november negyedik csütörtökén (idén 27-én) és köszönetet mondanak az egész évben kapott áldásokért, legyen az anyagi vagy más természetű.
Az ünnep eredete 1621 körülre datálódik, amikor az első telepesek megünnepelték, hogy az Újvilágba érkezve a zord telet átvészelték, sokan életben maradtak, és az indiánok segítségével sikerült a mostoha körülmények között a termést betakarítani. Az őslakosoktól kukoricamagokat kaptak, megtanulták a földművelés alapjait. Ezt a tudást, a bő termést és a túlélést köszönték meg egy ünnepséggel Istennek, amire az indiánokat is meghívták. A hálaadást Abraham Lincoln nyilvánította később nemzeti ünneppé. A hálaadás egyben az adventi időszak kezdete is.
A hétköznapokban gyakran magától értetődőnek tartjuk azokat a jó dolgokat, amik érnek bennünket, legyen az egészség, anyagi áldás vagy egyéb boldogságra okot adó esemény. Hajlamosak vagyunk a rossz dolgokat előbb észrevenni, jó magyar szokás szerint, és keseregni, ahelyett hogy a pozitív dolgokra fókuszálnánk. És most nemcsak a nagy dolgokra gondolok, hanem a picikre, hiszen ezekből épülnek fel mindennapjaink. Pl. ha mosolyognak ránk a boltban, ha találkoztunk egy kedves ismerőssel, ha segíthettünk valakinek, ha a szeretteinkkel tölthetjük az időt, de olyan alapvető dolgot is egyre inkább magától értetődőnek tartunk, mint mondjuk a látás, a hallás vagy a járni tudás. Pedig ha jól belegondol az ember, akkor ez nem mindenkinek természetes. Ahelyett, hogy azon keseregnénk, hogy fáj estére a lábunk, inkább jusson eszünkbe, hogy milyen jó, hogy van mivel ácsorogni a sorban, nem kell segítséget kérnünk ahhoz, hogy elmenjünk elintézni az ügyeinket.
Hogyan lehet még jobban kibővíteni az ünnepet, hogy még inkább rámutasson a pozitív dolgokra? A teljes cikket az 5 gyerekkel az élet blogon találod!
