25 milliárd forintnak megfelelő összeget hozott gazdájának Grumpy Cat, az interneten elhíresült morcos macska. A házi kedvenc, valódi nevén Tardar Sauce, mindössze két év alatt juttatta gazdáját a tetemes összeghez, egyebek közt bestseller könyvek és egy film révén.
Mint Tabatha Bundesen elmondta, alig néhány nappal az után, hogy kedvence először felbukkant az interneten, már fel is mondta pincérnői állását, és a telefonja azóta is szüntelenül csörög.
Grumpy keresete néhány hollywoodi hírességén is túl tesz: a Forbes magazin szerint Gwyneth Paltrow például mindössze valamivel több, mint 12 millió fontot keresett tavaly, de az állat a focista Cristiano Ronaldót is lekörözte.
A saját ügynökkel is rendelkező apróság folyamatosan morcos arckifejezését törpenövés okozza. Grumpy az után vált a világháló szupersztárjává, hogy gazdája testvére kiposztolt róla egy képet az internetre – emlékeztetett a The Daily Telegraph.
A macskának ma már több mint félmillió követője van az Instagramon, és 255 ezren követik nyomon minden lépését a Twitteren. Számos termék fűződik a nevéhez, köztük egy jegeskávémárka, a Grumppuccino, ő a Friskies “arca”, és tavaly a The Wall Street Journal, valamint a New York Magazine borítóján is láthatta a közönség.
A Grumpy Cat’s Worst Christmas Ever című tévéfilmet, amelyet a Reszkessetek, betörők! és a Drágán add az életed! című klasszikusok találkozásaként jellemeznek, a napokban vetítették az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.