Szabadidő

Ezen a koncerten fogsz a gyereked mellett ülni jövőre

Szülők, készüljetek! A Disney csatorna Violettája Budapesten ad koncertet jövő nyáron. Én el sem merem mondani az unokahúgomnak...

Még fel sem dolgoztam azokat a képeket, amelyeken apukák ülnek magukba fordulva a One Direction koncerten, miközben gyermekeik visítva táncikálnak a színpad előtt, máris jön Violetta. Mert hasonló képekre tuti, hogy a 2015. augusztus 29-én tartandó Violetta koncert után is számíthatunk.

Ezen a koncerten fogsz jövőre a gyereked mellett ülni

A jegyek december 13-án reggel 6 órától kaphatók egyébként, szóval okosan megcélozták  a karácsony előtti időszakot.

Violetta több mint 350 milliós YouTube-nézettsége még Justin Bieberét is meghaladja Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban. Az első gyerek-szappanoperának nevezett produkció, a harmadik televíziós évadjánál járó Violetta szédületes sikert aratott mindenhol. Nekem vannak gondjaim az ilyen műsorokkal, egyszer már írtam arról, hogy miről is szól szerintem ez a Junior MariMar. Violetta úgy beszél az apjával, mintha most húzta volna ki a fenekéből. És a kamasz lány legnagyobb gondja az, hogy melyik fiút szeresse, miközben elkornyikál két mexikói szerelmes dalt.

Ezen a koncerten fogsz jövőre a gyereked mellett ülni

A Violetta Live keretében a tévésorozat eredeti szereplőgárdája lép majd fel, beleértve Violettát alakító Martina Stoesselt. Martina mellett láthatjuk még élőben a színpadon Jorge Blancót (Leon); Diego Dominguezt (Diego); Facundo Gambandét (Maxi); Mercedes Lambrét (Ludmila); Candelaria Molfesét (Camila), Samuel Nascimientót (Broduey); Alba Rico Navarrót (Naty) és Ruggero Pascquarellit (Federico). A szereplők a Violetta sorozat 1. és 2. évadának kedvenc slágereit adják elő, és hallható lesz a 3. évadból az “En Gira” is. A vadonatúj koncertet egy kilenctagú, energikus tánccsoport teszi tökéletessé, akiket egy öttagú együttes kísér lenyűgöző díszletek és világítás mellett, látványos koreográfiával, szenzációs technikai elemekkel és lélegzetelállító új jelmezekkel.

  • 240 négyzetméteres HD LED rendszer, 3 mozgó hajlított LED képernyővel
  • Szenzációs vizuális effektek, köztük műhó és 4500 kg konfetti, valamint 20 000 kg tűzijáték a teljes nemzetközi turnéhoz
  • A színpad és a közönség felett lengő előadók
  • Több mint 130 munkatársból álló produkciós csapat
  • 8 lakókocsi szállítja a koncert csapatát és felszerelését a nemzetközi turné különböző pontjai között

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top