Szabadidő

Kiderült, hol lesz a nemzetközi premierje a Szürke ötven árnyalatának

A 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be a könyvsikerből készült filmet.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint az alkotás csak egyetlen alkalommal, február 11-én lesz látható a Berlinalén. E. L. James 51 nyelven megjelent bestsellerének filmváltozata Sam Taylor-Johnson rendezésében, Jamie Dornan és Dakota Johnson főszereplésével készült, a forgatókönyvet Kelly Marcel írta.

A német főváros rangos seregszemléjére a rendező, a forgatókönyvíró és a két főszereplő mellett a könyv szerzője is elkíséri a filmet.

A premierig a novemberi előzetessel hangolódhatunk a sokak által várt filmre. Íme:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top