nlc.hu
Szabadidő
Nyolcvanezerért bulizhatunk idén a Szigeten

Nyolcvanezerért bulizhatunk idén a Szigeten

Ha elővételben vesszük meg a jegyet, akkor valamivel olcsóbb.

Nyolcvanezer forintos hetijegyet kínálnak az idei Sziget fesztiválra; ennyi pénzt azoknak kell fizetniük, akik a helyszínen vásárolnak, az elővételes hetijegy most még 72 ezer forint – számol be a Népszabadság keddi száma.

A helyszíni napijegyek 16 ezerről 18 ezer forintra drágulnak. A szervezők ígérete szerint az idei áremelésből származó többletbevételt teljes egészében a programkínálat fejlesztésére fordítják.

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője a lapnak elmondta: a lemezpiac összeomlása őrült licitversenyt okozott a fesztiválszervezők körében, és gyorsan elszaporodtak a fesztiválok is. A zenekarok ugyanis az élő koncertekből akarnak megélni, és a legnagyobb sztárok nem adják olcsón magukat. Van, akinek a gázsija évről évre 30-50 százalékkal nő, de a duplázó-triplázó fellépti díjra is van példa.

A jegyárak emelését ráadásul még alig több mint 300 forintos euróval kalkulálták ki, a forint gyengülése viszont olyan mértékű, hogy már 310-es árfolyamon is alultervezettnek tűnik a költségvetés – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top