Szabadidő

Szörnyű genetikai kísérletektől megmentett állatokról készítettek fotósorozatot

Az Alice Csodaországban című mese ihlette meg azt a fotósorozatot, amiben a főszereplők a szörnyű kísérletek elől megmentett állatok.

Egy olasz jótékonysági szervezet nyulakat, egereket, patkányokat és tengerimalacokat mentett ki laborokból, ahol szörnyű bánásmódban éltek ezeket az állatok. Kísérletek sorát végezték volna el rajtuk, ha nincs a segítség. A 10 éve működő La Collina dei Conigli ONLUS nevű szervezet az évforduló miatt olyan fotósorozatot álmodott meg, amihez Lewis Caroll klasszikus meséje adta az ihletet.

A megmentett állatokat az Alice Csodaországban díszletei közé helyezték, és művészi felvételeket készítettek róluk. A fotózást a szervezet önkéntesei vállalták magukra, és bár nem profik, a képek elképesztően kifejezőek lettek.

Az olasz szervezet elárulta, hogy a képek egy részét felhasználják a 2015-ös naptárukhoz, aminek eladásából sok bevételük származik. A felvételek során a legkönnyebben az egerekkel sikerült együtt dolgozni, a nyulak rosszalkodtak a legtöbbet. Az állatok közül sokan még mindig keresik az új otthonukat, így ha van Olaszországban élő ismerősöd, akkor szólj neki.

Szörnyű genetikai kísérletekektől megmentett állatokról készítettek fotósorozatot

Forrás: Bored Panda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top