1. Apja volt a példaképe
Lemmon már gyerekkorában eldöntötte, hogy színész lesz. Apja bátorította fiát, hogy a színészi pályára lépjen. Úgy gondolta, hogy ha a fia ezt akarja csinálni, akkor nem áll az útjába. Véleménye szerint ugyanis dolgozzon bármit is az ember, tegye azt szívvel-lélekkel, vagy sehogyan. Lemmon végül a Harvardon diplomázott dráma szakon, és rövidesen bezsebelt minden rangos díjat, ami a filmiparban csak elképzelhető. Nem véletlen, hogy élete végéig édesapját tartotta a legnagyobb példaképének.
2. “Drámázni” is jól tudott
Lemmon szappanoperákban debütált, de az igazi sikert a Broadway színpadai hozták meg számára, és két év múltán már Oscar-díjjal büszkélkedhetett, a Mr. Roberts című filmjében nyújtott alakításáért kapta. Később Walter Matthauval szinte saját műfajt teremtettek, egy idő után kettőjüket külön-külön már el sem tudta képzelni a közönség. Lemmon azonban nemcsak vígjátékokban szerepelt, hanem maradandót alkotott drámákban is, például a “Mentsük meg a tigrist!” című filmben.
3. Nem esett nehezére nőként viselkedni
A “Van, aki forrón szereti” készítésekor a rendező egy világhírű nőimitátort kért fel arra, hogy tanítsa meg Lemmont nőként viselkedni a szerepe kedvéért. Lemmon viszont nem kért a segítségből, és maga találta ki, hogyan játssza el a rá szabott karaktert, ezért a szakember lehetetlen alaknak tartotta őt. Nem ez volt az egyetlen váratlan fordulat a forgatás alatt, hiszen eredetileg színesben forgattak volna, de kiderült, hogy Lemmon arca zöldes árnyalatú lett a sminktől, ezért végül fekete-fehérben készítették el a filmet.
4. Allűrmentes sztár volt
Lemmon a környezete szerint bármilyen sikeres is lett, évtizedeken át mindig ugyanaz az ember tudott maradni. Nem voltak allűrjei, nem viselkedett senkivel lekezelő módon, mindenkivel barátságos és segítőkész volt. Olyannyira, hogy támogatta az ifjú tehetségek kibontakozását és felemelkedését, mentora volt például Kevin Spacey-nek, aki számos felkérését és szerepét Lemmonnak köszönhette.
5. Nem kellett a nőknek?
Bár Lemmon a környezete szerint maga volt a megtestesült lovagiasság, mégsem buktak rá a hölgyek. Kedves, közvetlen, természetes viselkedése ugyanis már-már soknak tűnt a szebbik nem számára, és pont ellenkező hatást ért el. Shirley McLane, akivel a Legénylakás című filmben játszottak együtt, szintén ezt vallotta. A színésznő nagy férfifaló hírében állt, Lemmon mégsem kellett neki. Egy interjúban azt nyilatkozta róla, hogy “ő már túlságosan kedves volt”.
6. Zenésznek is elmehetett volna
Lemmon szenvedélyesen szerette a zenét. Már gyerekkorában megtanult hegedülni, harmonikázni, Koltai Lajos operatőr pedig szem- és fültanúja volt annak is, mennyire profin zongorázott. A “Tengerre, tata!” utolsó forgatási napján akkora vihar támadt, hogy nem tudták befejezni a filmet. Mindenki elvonult, pihent, várta a munka folytatását, Lemmon viszont leült a bárban a zongorához, és olyan egyszemélyes jazzműsort kerekített, hogy hivatásos zenészek is megirigyelhették volna.
7. Két komédiás drámai találkozása
A legendás páros, Jack Lemmon és Walter Matthau egy világot nevettetett együtt évtizedeken át. Azt azonban kevesen tudják, hogy az első találkozásuk nem volt éppen mindennapi, sőt, vicces sem. A “Sógorom, a zugügyvéd” volt az első közös filmjük, de a forgatás nem ment zökkenőmentesen: Matthau ugyanis a munka alatt szívinfarktust kapott. Emlékezetes első közös produkció volt ez mindkettőjük számára, amely során össze is kovácsolódtak, és egy életen át elválaszthatatlanok maradtak.
8. Nem bírta ki röhögés nélkül Matthaut
A “Tengerre, tata!” című vígjáték operatőre Koltai Lajos volt, aki egy interjúban azt nyilatkozta, hogy szinte csak azért vállalt a film készítésében részvételt, mert óriási élmény volt együtt dolgozni a “két öreggel”. Előfordult, hogy forgatás közben Lemmon Matthaura nézve úgy elkezdett nevetni, hogy beleremegett a kamera. Lemmon erre csak annyit mondott Koltainak, hogy “Nézd meg ezt a marhát, több mint negyven éve ismerem, de ha ránézek, még mindig nem bírom ki röhögés nélkül.”
9. Az életben is furcsa pár voltak
A pályatársak szerint Lemmon csendes, befelé forduló ember volt, aki annyira élvezte a forgatásokat, hogy sokszor nem tudta megállni anélkül, hogy röhögőgörcsöt ne kapott volna, így előfordult, hogy többször kellett újra venni egy-egy jelenetet. Lemmon és Matthau imádta és tisztelte egymást, annak ellenére, hogy teljesen más személyiségek voltak az életben. Erre a különbözőségre sikeresen építettek az írók és a rendezők is.
10. Matthau nélkül nem akart többé dolgozni
Jack Lemmon és Walter Matthau neve az idők során egybeforrt. A két színész szinte elválaszthatatlan lett egymástól a közönség és a szakma szemében is. Nem is csoda, hiszen a “Furcsa párban” és annak második részében, majd a “Szomszéd nője mindig zöldebb” című filmben és a “Még zöldebb a szomszéd nőjében”, illetve számos egyéb vígjátékban fergeteges alakításokat nyújtottak együtt. Lemmon Matthau halála után már nem is akart többé a kamerák elé állni. Egy évvel barátja halála után ő is elment.
