nlc.hu
Szabadidő
Ellopták Charlie Chaplin Oscar-díját

Ellopták Charlie Chaplin Oscar-díját

Ellopták Charlie Chaplin pályafutásának első Oscar-díját egy párizsi cég irodájából. A némafilm egyik legnagyobb alkotójának 1929-ben odaítélt szobor értékét több mint egymillió euróra becsülik.

A Le Parisien című napilap értesülése szerint a rejtélyes lopás január közepén történt, amikor az elkövető vagy elkövetők a díj mellett Charlie Chaplin több egykori tollát is elvitték, amelyek értéke egyenként 80 ezer euró. Az elkövetők kizárólag ezeket a tárgyakat célozták meg, semmi mást nem vittek el. Pontosan tudták, hogy mit keresnek.

 Az “érzékenynek” minősített ügyben a párizsi ügyészség műtárgylopás elleni küzdelemmel foglalkozó részlege indított nyomozást. Ez talán meglepőnek tűnhet egy olyan szobor esetében, amelynek előállítása mintegy 800 euróba kerül. Az Oscar-díjak értékét azonban annak a személyiségnek a jelentősége alapján becsülik meg, akinek azt átadták, sőt az átadás körülményei is fontos szerepet játszanak a becslés során. Az ellopott 30 centiméteres magas és 24 karátos arannyal bevont példány értékét több mint egymillió euróra becsülik, miután azt Chaplin az első Oscar-díjkiosztón, 1929-ben vehette át.

A némafilm sztárja egyébként három Oscar-díjat kapott, a másodikat 1972-ben teljes életművéért érdemelte ki, 1973-ban a Rivaldafény című filmjét pedig a legjobb eredeti filmzene díjával jutalmazták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top