Szabadidő

Ennél meghatóbb hír ma már nem lesz!

Emlékeztek a P.S. I Love You című filmre, amiben Hilary Swank egy éven át folyamatosan kap leveleket elhunyt férjétől? Kicsiben ugyan, de hasonló dolog történt egy amerikai kisfiúval, akinek megható levelet kézbesített a posta.

Rowan édesapja dolgos, jóravaló ember volt, akivel madarat lehetett fogatni, amikor megszületett a kisfia. Az apuka, aki onnantól kezdve gyermekéért élt, mindent meg akart adni fiának, ezért úgy döntött, belép az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetébe, és beiratkozott a Massachusattsi Műszaki Egyetemre, hogy diplomát szerezzen. Emiatt azonban sokat volt távol otthonától, ezért gyakran írt levelet fiának, még hazafelé úton is minden államból küldött neki egy képeslapot, hogy enyhítse a hiányát, amit fia érez. Az apa végül egy ritka agybetegségben hunyt el úgy, hogy fia már nem tudott elköszönni tőle. Halálának második évfordulója előtt néhány nappal azonban igazi csoda történt: az egyik elkallódott képeslap nyolc évvel a feladási dátum után megérkezett a családhoz.

Üdvözletem küldöm Pennysylvaniából. Szeretlek és nagyon hiányzol! Hamarosan találkozunk, Apa
Üdvözletem küldöm Pennysylvaniából. Szeretlek és nagyon hiányzol! Hamarosan találkozunk, Apa 
Fotó: KUSA

“Halványan emlékszem, hogy a férjem mondta, öt vagy hat képeslapot küldött, de csak hármat vagy négyet kaptam meg. Azonban sosem furcsálltam a dolgot” – idézte fel az özvegy, aki úgy véli, ez volt férje végső búcsúja fiától. “Mielőtt meghalt, azt mondta, az élet körforgás, még látjuk egymást. Csak a szeretet számít” – mesélte Rowan anyukája 9 Newsnak.

Fotó: KUSA
Fotó: KUSA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése