Egy estém otthon, a Petőfi tévével. Kicsit híg, kicsit zavaros, de a miénk

A Petőfi tévé két élő műsorra és a felcsatlakozó sorozatokra, illetve koncertekre épül. Utóbbiak lényegében hibátlanok: egy Killing vagy Borgiák sugárzása igenis maga a közszolgálat, amit fiataloknak nyújtunk, más kérdés, hogy hányan vannak olyan becstelenek, akik már rég letorrentezték ezeket. Ugyanígy vitán felül áll, hogy a fiatalok köztévéjében közvetítsenek például PASO meg 30Y-koncerteket – és akkor itt jegyezzünk meg valami fontosat.

A közszolgálati tévé évtizedek óta szinonimája a senki által nem nézett, horgolt csipketerítővel letakart, politúros múlt időnek.

A modern televíziózás elleni egyik legnagyobb merénylet, az Önök kérték szállásadója, mely műsor nem is fekvőrendőr, de egyenesen tankcsapda a fejlődés sugárútján. Bármit, ismétlem, bármit sikerül behozni a köztévébe, ami ezt a vonalat metszi, ami azokhoz szól, akik nem az 1982-es szilveszteri kabarét meg a brillantinos táncdalénekest akarják nézni hangyafocis felvételekről, már jó.

Nézzük hát a Petőfit!

Este nyolckor a Böngésző című műsor kezd, ami a szerda estét vezető Galán Angéla által közölt módon “szabad tartalmak közti böngészést” jelent. És akkor még enyhén fogalmaztunk, az egyetlen dramaturgiai ív az, hogy a műsorvezető mennyire fázik éppen – szegény Angéla az A38 fedélzetén keresi a hot spotokat, de a csípős és sötét márciusi kora este még egyáltalán nem látszik indokolni a külsőzést. Az első elem a nap kérdése, ami, hogy is mondjuk, nem tegnap merült fel először bennünk sem, miszerint létezik-e barátság férfi és nő között? De oké, ez adekvát kérdés 16 évesen, kár, hogy lepörög az egész adás anélkül, hogy ezt bármilyen módon árnyalnák, megbeszélnék. Jön viszont egy klip, Naked Woods, helyes (itt pár hete még a Kislány a zongoránál ült tort, ne feledjük), általában is az lesz a patent, hogy amikor már nagyon nem értjük, hogy mit miért mutatnak, akkor jön egy feloldozó videóklip.

És maradunk is a videóknál, fiatal hölgy mesél mérsékelten érdekes módon arról, hogy mit szokott nézni a YouTube-on. Oké. Műfaji gondok vannak a következő blokkal is, a Design Terminálban rendezett Gombold újra bemutatója kapcsán kapunk egy… hát nem tudom, mit. Fátyolos női hang narrál valami jegyzetet a castingról, túlírt, patetikus szöveg, “a modellnek hibátlan alapanyagnak kell lennie”… nem egészen értem, hol járunk, de jön a feloldó Szabó Balázs-klip. Aztán ruhatematika másik oldalról, egy balloonstylist, hát magyar siker, emberek, ő megy a denveri lufiruha-hajtogató világbajnokságra! Uszályos ruhacsodák lufiból, azt hiszem, gyöngyözni fog a bohócok homloka a következő gyerekzsúron, mert a pudli helyett befutnak majd a nagyestélyi-megrendelések.

És marad a vagdosás

Bő húsz perc után megint itt van Angéla, eddig valószínűleg melegedett, jó nézni, mennyivel gördülékenyebb. Újabb bejátszás, zenészporték, előbb Járai Márk gitározik, énekel, illetve mesél picit magáról, majd Magyaróvári Viktor (Kayamar) nyomja a looper pedált. Azt nem feltétlenül értem, miért fontos utóbbi kapcsán külön elmondatni “Ágoston László manager” szájával, hogy mennyire nagyon különleges; a célközönség évek óta csápol a magyar fesztiválokon is Dub FX fellépésein, ismeri a műfajt. Kayamar egyébként egy helyes ember, és az az egyik legőszintébb pillanat, amikor arról beszél, hogy szeretne a saját zenéjéből megélni. Aztán gyorsan megkapjuk a következő klipet, ByeAlex, nyilván kontrasztnak az előző két, tehetséges művészemberhez képest.

Legalább van pár perc kimenni a konyhába – mondom ekkor, mivel nem is sejtem, hogy sokkal több időm is lenne, ugyanis a Nicolas az iskolában című francia gyerekfilm trailere jön, hosszú-hosszú perceken keresztül, mit keres ez itt? Aztán kicsit zilált részletek az Örkény Színház “e föld befogad avagy SZÁMODRA hely” című darabjából, végül performansz Háy János tavalyelőtti, A mélygarázs című könyvéből vett idézetekkel. És marad a vagdosás: a tavaly világsikert aratott Nyuszi és Őz című, magyar animációs videó zanzáját nézhetjük meg, majd kapunk Bob Dylan-dalszöveget magyarul előadva, random szövegrészletek úsznak be a szavaló Kiss Diána mellé, ezt most minek? Aztán breaktáncbajnokságon járunk, majd mielőtt végleg elveszítenénk a fonalat, jön egy újabb videoklip, Rita Ora, fújjunk egyet.

A következő performanszot egyáltalán nem értem, Netkritikus a címe, Zsanna elbújt a tévészékházban, és van egy patkánya, de most nincs vele. Nem baj, jön egy újabb klip, és vége is a műsornak.

Illetve a túrót, hiszen a következő műsor, az Én vagyok itt című lényegében folytatása az előzőnek. Angéla ugyanúgy az A38-ról jelentkezik be, de immár megkapja maga mellé Jakab Márkot. Kerekes Pétert az Akváriumból, a Paddy and the Rats koncertről kapcsolják, és “száguldó riporterünket” egy ír kocsmából, ahol meccset néznek.

Petőfi plusz áfa

És innentől jön a bruttósítás, amikor az ember ötpercenként kérdezi, hogy ezt most minek? Péter az Akváriumban összeönt valami gyümölcsleveket, alkoholmentes koktél, és átadja a koncertre érkezett koboldjelmezes nézőknek. Ennyi a kapcsolás. Angélát Márk közepesen szexista focikvízzel teszteli, az előnyszabályt már nem tudja definiálni. Ennyi a kapcsolás. Felvételről látunk egy beszélgetést Nika Roza Danilova művésznővel (Zola Jesus), ami pont kétszer hosszabb az indokoltnál, mert nem narrálták az angolul feltett kérdéseket és kapott válaszokat, hanem a riporter fordít. Aztán összevágnak egy Zola Jesus-klipet és az A38-as fellépést.

Vissza az érthetetlen körkapcsoláshoz. A hajón Szántó Dénes reklámszakemberrel és bloggerel beszélgetnek egy sikeres blogbejegyzéséről, amin mindenki sírt, még Márk is. Dénes akkor sírt, amikor megírták neki mások, hogy sírtak. Aztán arról, hogy az ideális partner megmozgat “fent és lent is”. Aztán a Facebook-profilokról. A beszélgetést többször is félbevágják helyszíni kapcsolások, de minek? Az Akváriumból megtudhatjuk, hogy jó a koncert. Marci az ír kocsmából saját magát közvetíti, pedig állítólag nagyon jó a hangulat, “Marci, verekednek már az írek?”, és ez lesz végig, a kocsmában a kockás inges srác mesél arról, hogy ott focit néznek, illetve becsatlakozik hozzá egy másik kockás inges, aki fociközvetítést imitál halandzsanyelven. Focit és íreket nem látunk. Ezt így minek?

Közben a hajón az asztaltól felállnak, és a korlát mellett állva beszélgetnek, majd visszaülnek az asztalhoz. Biztos fáztak. Be-bekapcsolunk az Akváriumba, ott a zenekar épp azt ecseteli, hogy sorsolás jön, ami “tele lesz kurva jó kis ajándékokkal”. Hupsz, közszolgálat, hehe.
Amikor már nagyon nem érteni, mi miért történik, jönnek a klipek, majd fura módon itt is egy filmajánló, Vadon, ez miért nem fért bele az előző műsor filmajánló blokkjába? Amatőr színjátszás társkereső profilképekről, és 22:15-kor végre visszatérnek a nap kérdésére, fiú-lány barátság, két “utcaembere” elmondja a véleményét. Végül felolvassák a honlapon érkezett válaszokat is, “no nem mindet, csak kettőt”, ami igaz is, mert összesen jött három, sebaj. A végére egy videoklip.

El kéne engedni a kamaszos manírokat

De mi történt itt tulajdonképpen? Messze jobb dolog, sokkal szimpatikusabb szándékokkal, mint amit a közszolgálati tévé az elmúlt 25 évben a 16-35 éves korosztálynak általában kínált. A megvalósítás problémáit ki lehet küszöbölni: nem kellenek öncélú helyszíni kapcsolások, inkább rövidebb és feszesebb, “nettósított” műsor (eleve nem kettő, csak egy), és a random böngészésnél szigorúbb szerkesztés. Az alapkoncepción azonban érdemes elgondolkodni: tudok-e ebben a műfajban műsort készíteni egyszerre egy 16 és egy 35 éves embernek?

Előbbi már nem is néz tévét, neten lóg, utóbbi meg még volt úttörő is, és tévén nőtt fel. Előbbi még kiskorú, utóbbinak meg már el tud tízig számolni a gyereke. Ott van egy jó műsor lehetősége a Petőfi tévében – a fiatal felnőttek számára. El kéne engedni a kamaszos manírokat, pont az a leggyengébb rész, lemondani a felszínességről, és elhinni, hogy ezek a nézők képesek és hajlandók tíz percig is nézni egy beszélgetést, ha az érdekli őket. De ezzel együtt is: minden hibával együtt most először van esély arra, hogy a közszolgálati tévé naptárján az évszám kettessel kezdődjön. Az pedig sokat érne.