Az Alzheimer-kór fogságában
Megmaradt Alice-nek
Március 10-én szomorú hírre kelt a filmes világ. Hosszas betegeskedés után ALS-ben meghalt Richard Glatzer rendező, aki a legtöbb beteggel ellentétben az élete utolsó időszakában nem regenerálódni próbált, hanem mindent megtett azért, hogy tovább alkosson: megrendezte a Megmaradt Alice-nek című filmet, amiért a halála előtt alig két héttel Julianne Moore megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. Míg az ALS-ben, vagy más nevén mononeutron-betegségben szenvedők a testük irányítása feletti kontrollt veszítik el fokozatosan, addig a témájául választott Alzheimer-kórban szenvedőktől lassanként az összes emléküket elveszi a betegség.
A nyelvészprofesszor Alice-t először a munkájától fosztja meg a kór, ám egy idő után már az is gondot okoz számára, hogy megtalálja a fürdőszobát a saját házában. És Alice-nek még viszonylag szerencséje van: egy szerető férj és a gyermekei végig mellette állnak, és próbálják elviselhetővé tenni az elviselhetetlent. Ez a csupa szív mozi nagyon finom eszközökkel mutatja be, milyen földöntúli, elképzelhetetlen borzalom lehet elbúcsúzni az emlékeinktől, és ezeken keresztül magától az emberi létünktől: hiszen lényegében mindenkit az emlékei tesznek azzá, ami. Alice is próbálja előre megtervezni, mit fog majd tenni, amikor a legtöbb emléke már cserbenhagyta őt, csakhogy a betegsége csúnyán megtréfálja: bármilyen igazságtalan, itt csak a betegség győzhet.
Egy szokatlan barátság története
Camp X-Ray
Összebarátkozhat-e egy börtönőr egy rabbal a világ legkeményebb börtönében? És mi van akkor, ha ez a börtönőr történetesen egy fiatal lány, a rab pedig egy terrorizmussal gyanúsított arab férfi? A helyszín: Guantanamo. Újabb csavarként a főszerepet az a Kristen Stewart alakítja, akinek színészi képességeit az Alkonyat-széria miatt minimum kétségbe vonta a nagyközönség, ám az utóbbi egy-két évben veszettül gürcöl azért, hogy ez az előítélet megváltozzon. Erre az egyik legjobb példa pont a Camp X-Ray, amivel most a magyar közönség előtt, a Titanic Filmfesztiválon bizonyíthat.
Guantanamo nemcsak egy szimpla börtön, hanem egy olyan hely, ahol sokszor tudatosan tiporják sárba a rabok jogait. Egy ilyen helyen szinte elképzelhetetlennek tűnik egy rab és egy börtönőr közti barátság, és a film nagy erénye, hogy ezt mégis sikerül hatásvadászat és túlzások nélkül, apró emberi gesztusok segítségével bemutatni. Mert még a legembertelenebb körülmények között is létezhet emberség.
Egy szerelmes iráni vámpír
Csadoros vérszívó
Vámpírfilm. Ezt hallva biztos csak legyintesz egyet. És ha azt mondom, hogy iráni vámpírfilm? És ha azt is hozzáteszem, hogy fekete-fehér, és egy csadoros vámpírlány a főszereplő? Egyből izgalmasabb a helyzet. Néha elég egyetlen eredeti ötlet ahhoz, hogy a szokott klisék ismét izgalmassá váljanak: jelen esetben például a szokatlan környezet. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a filmet valójában nem Iránban – ahol ezért valószínűleg börtönt kapott volna –, hanem Kaliforniában forgatta Ana Lily Amirpour rendező, de ettől még az illúzió tökéletes. Két elveszett lélek talál egymásra egy bűnös város éjszakáján. A dolog pikantériájaként az egyikük vámpír, de mint tudjuk, az igaz szerelem nem ismer akadályokat. Elképesztő hangulatú, bámulatos képekkel teli film, aminek a filmzenéjétől is garantáltan lepadlózol. Súgok: ez most az idei Titanic leginkább kultgyanús filmje.
Ettől paranoiás leszel
Citizenfour
2013 elején Laura Poitras dokumentumfilmes kódolt üzeneteket kapott egy neki Citizenfour álnéven író embertől, aki magát magas rangú CIA-elemzőnek mondta. Miután Poitras meggyőződött ennek igazságtartalmáról, Glenn Greenwald újságíróval közösen ellátogattak Hongkongba, ahol egy hotelszobában várta őket egy fiatal, vékony, szemüveges fickó, aki Edward Snowden néven mutatkozott be. A többi pedig már történelem. Egy nagyrészt beszélgetős dokumentumfilm nagyon ritkán működik thrillerként, de itt egyértelműen ez a helyzet. A mindenható államot már sokan, sok filmben mutatták be, amint durván beavatkozik az állampolgárai magánszférájába, viszont egy mindenütt jelen lévő, mindent látó/halló/olvasó láthatatlan hatalomként most először sikerült csak megjeleníteni igazán. Azt nem mondom, hogy a film paranoiássá teszi az embert, de az biztos, hogy a jövőben sokszor eszünkbe jutnak majd a látottak a számítógépünk közelében. A film abban sikertelen, hogy megértesse a nézőkkel Edward Snowden motivációit és személyiségét, viszont az kétségtelen, hogy utána mindenki nyitottabb szemmel jár majd a világban. A Citizenfour kapta idén a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat.
Segítség, belezúgtam egy robotba!
Ex Machina
Számos film dolgozta már fel azt, milyen problémákat okozhat, ha egy gép tudata önálló életre kel, ám az önállósodott gépeknél is izgalmasabb téma, hogy mi, emberek hogyan reagálunk rájuk. Például képesek lehetünk beleszeretni egy mesterséges intelligenciába? A jelek szerint igen. Az Ex Machina című mozi marketingesei zseniális újítással készültek az idei South by Southwest fesztiválra: a filmbeli robotlányt alakító Alicia Vikander fényképével regisztráltak a Tinderre, és azok a pasik, akik felvették a kapcsolatot a lánnyal, nem az igazi Alicia Vikanderrel, hanem egy helyette válaszolgató mesterséges intelligenciával chateltek/flörtöltek, és tadám: nem vették észre, hogy nem élő embertől próbálnak randit kérni. Ez már nem sci-fi, hanem nagyon is a jelen technológiája. Ezután képzeljük el, ha ez a tudat egy női robottestet kap, ahogy ez a filmben történik, és meg is van a baj. A filmben egy nagy IT cég vezetője hívja el a hétvégi házába egyik alkalmazottját, hogy nézze meg a legújabb fejlesztést, Avát, a csábító robotnőt. Az év titkos legjobb filmje.
A 22. Titanic Filmfesztivált április 10. és 18. között rendezik meg az Uránia, a Puskin, a Toldi és az Örökmozgó mozikban, valamint az A38 hajón.