Szabadidő

Ennyi női filmet még nem láttál egy rakáson

Április 4. és 12. között 52 vadonatúj filmet mutat be a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, ahol idén végre a női alkotók is méltó módon képviseltetik magukat. 14 rendezőnő új filmje debütál a fesztiválon.

Női rendezők, nem csak női témák

A Sepideh c. dokumentumfilm
A Sepideh c. dokumentumfilm

A 14 az 52-nek nem egészen a negyede, de ez akkor is óriási fejlődés. A filmes alkotók közül átlagosan minden tizedik kerül ki a nők közül, így ez a több mint 20 százalékos arány kimondottan erősnek mondható, ráadásul ez a tizennégy mozi tökéletesen reprezentálja azt is, hogy az előítéletekkel szemben a nő rendezők nem csak a kimondottan női témákban érdekeltek. Az idén a 21. évét ünneplő Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon például lesz női rendező által készített politikai thriller (A mesterlövész) és identitáskereső dráma (Mister John) is, de láthatunk női alkotótól egy dokumentumfilmet is egy húsz éven át fogva tartott kardszárnyú delfinről, ami három embert is megölt (Blackfish – egy kardszárnyú delfin története) ezen időszak során.

Természetesen a család témája és a női sorsok is rendre előkerülnek, és ez így van jól. A Sepideh című dokumentumfilm például egy tizenhat éves tinédzserről szól, aki űrhajós szeretne lenni. A dolog “szépséghibája”, hogy iráni és lány. A film apropóján 8-án este a Puskin moziban beszélgetés is lesz az iráni nők helyzetéről. A fesztivál egyik legizgalmasabb filmje a venezuelai Göndör fürtök, egy egyedülálló, anyagi nehézségekkel küzdő anyuka története, aki egyre inkább melegnek kezdi hinni a kisfiát, és épp ezért egyre jobban eltaszítja őt magától. Egy érzékeny téma érzékeny megközelítése, egyben csodálatos film. Hasonlóan szokatlan témát választott magának egy kanadai rendezőnő is. A Gabrielle egy testi rendellenességgel született lány és egy fiú szerelmének története, akik otthonban élnek, és a kapcsolatuknak pont az otthon munkatársai próbálják útját állni.

Sok jó film, olcsón

Az idei Titanic szerencsére nem kívánt belemenni a mozik jegyáremelési versenyébe, így a szokott mozijegyárnál jóval kedvezményesebben, mindössze 1100 forintért mozizhatunk, nagy mennyiségű jegy vásárlásával ezt még ennél is tovább faraghatjuk. A program szervezői idén láthatóan figyeltek arra, hogy új és friss produkciókat válogassanak össze, így az 52 hazai premierfilmből tíz 2014-es alkotást is találunk, ebből ötöt egyenesen az idei Sundance választékából emeltek át hozzánk. Ráadásul Filmszemle híján a magyar filmeknek is a szokottnál nagyobb szerep jutott. Itt debütál a Nyócker rendezőjének új mozija, a Fekete leves Nagy Zsolt főszereplésével, ahogy itt láthatjuk a nemzetközi fesztiválokon díjazott magyar kisfilmeket (A fal, Symphony no. 42) is. Természetesen 52 film között nem egyszerű kiigazodni, ezért kiválogattuk neked a legígéretesebbeket:

Kálvária

Ha manapság valaki filmet forgat a papokról és az egyházról, többnyire nem túl jó színben tünteti fel őket. A Kálvária ilyen szempontból kivétel: hőse egy igaz szívű pap (Brendan Gleeson), akit egy gyónás során életveszélyesen megfenyegetnek, és ő kénytelen szembeszállni a kisvárosában eluralkodó sötétséggel. A film az idei Sundance és a Berlinale egyik kedvence volt.

Halhatatlan szeretők

Tilda Swinton és Tom Hiddleston mint évszázadok óta egymásba szerelmes, művészlélek vámpírok? Jöhet! A vámpírlétet ezúttal egészen új szemszögből megközelítő film végre teljesen leszámol a témára az utóbbi években rárakódott Alkonyat-örökséggel, és egy filozofikus-romantikus történetet tár elénk a filmtörténet eddigi legstílusosabb vámpírjaival.

Átmeneti állomás

A veszélyeztetett fiatalokkal foglalkozó bentlakásos intézet nevelőiről szóló Átmeneti állomás egy szokatlan világba enged betekintést. A sokszor önpusztító és pusztító hajlamokkal nehezített sorsú, rossz családi háttérből érkező fiatalok történeténél csak a nevelőik élete izgalmasabb. Az idei Oscar egyik legnagyobb igazságtalansága volt, hogy a főszereplőt, Brie Larsont még csak nem is jelölték, pedig a szívét is kitárja elénk ebben a megható moziban.

Fruitvale Station

A mindennapi rasszizmusról szóló mozi főhőse a 22 éves fekete srác, Oscar, aki csak együtt szeretett volna szilveszterezni a barátaival, ám egy rendőrségi igazoltatás elfajul, és a srácot agyonverik. A film igaz történet alapján készült, ezért duplán sokkoló, és a másfél órás játékidőben a srác életének utolsó napját követhetjük végig.

Vakon

Friss és merész norvég mozi egy nemrégiben megvakult nőről, aki a világtalansága miatt fél kimozdulni otthonról, ezért bezárkózik, és egyre inkább a képzelete és a félelmei veszik át fölötte a hatalmat. Szokatlan és feszült alkotás, idén már több fesztiválon elnyerte a kritikusok tetszését.

A hosszú út hazafelé

Bámulatosan szép, ugyanakkor iszonyatosan kegyetlen török mozi a háború megpróbáltatásairól. Az I. világháborúban egy hegyvidéki, kiirtott faluban próbálja túlélni néhány ember a földön túli hideget és az ezzel együtt járó éhezést. Torokszorító pillanatok, igazán embert próbáló képsorok, szóval leginkább azoknak ajánljuk, akik bírják a kiképzést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top