Szabadidő

Egyél szépen császármorzsát!

Stroganov gróf szakácsa a nagy hideg miatt kénytelen volt felaprítani a bélszínt, Sandwich grófja meg szeretett volna egy kézzel kártyázni. Hírességekről elnevezett ételek eredetét kutattuk. Olvasd el, aztán főzz egy jót!

Jókai bableves

Jókai Mór kedvence a tiroli máj volt, de szívesen fogyasztotta a nagy szemű babból és füstölt malackörömből készült bablevest, melyről műveiben “görögolvasó arany- vagy angyalbakkancs” kifejezésként használ. Azt mondta, olyan nagy szemű bab kell hozzá, mint a görög szerzetesek rózsafüzérje, és az omlós füstölt malacköröm színre arany, formára meg, mint az angyalok lábbelije.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Császármorzsa

Ferenc József kedvenc eledele volt, de hogy miként lett az, azt homály fedi. Egyesek szerint felesége, Erzsébet királyné szakácsa készítette el neki, más forrás szerint egy vadászat alkalmával a király betért egy fogadóba és ott kóstolta meg. Akármi is az igazság, az tény, hogy a Monarchiában gyorsan elterjedt a zsírban készült tésztadesszert, elnevezéséhez maga az uralkodó adta kegyesen beleegyezését.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Stefánia vagdalt

Rudolf trónörökös belga felesége, Stefánia főhercegnő rajongott a magyar konyháért, és sok-sok újdonsággal gazdagította azt. Ezek közös jellemzői, hogy valamilyen formában egész vagy apróra vágott tojással töltötték meg. Ma is a főhercegnő nevét viseli a Stefánia vagdalt, a Stefánia rizottó, a Stefánia fészek, a Stefánia felfújt és a Stefánia torta.

Fotó: norecipes.com
Fotó: norecipes.com

Stroganoff bélszín

A legenda szerint egy hadjárat során a hadvezér Sztroganov gróf (1774-1817) szakácsa bélszínt készített volna, de a szibériai hidegben megfagyott a hús, és azt nem tudta felvágni, csak apró csíkokra szelni. 1861-ben jelent meg nyomtatásban a recept, de ekkor a szósz még csak vajból, mustárból és tejfölből állt, aztán ezt variálták tovább hagyma, gomba és paradicsompüré hozzáadásával. A név azonban maradt.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Ujházy tyúkhúsleves

Ujházy Ede színművész nevéhez kötődik akinek, legalábbis Krúdy Gyula emlékei szerint, a kedvenc levese volt. Tyúk helyett azonban kakasból készült, és állítólag a kiváló szakács hírében álló Ujházy három napig főzte az öreg kakasokat, míg azok végül puhábbra főttek a zöldségeknél.

Mikszáth szelet

Mikszáth Kálmán egész életében nagy ínyenc volt, jó barátság fűzte a dobostorta feltalálójához, Dobos C. Józsefhez és Gundel Jánoshoz, a híres dinasztia alapítójához. Gundel barátságból 1894-ben egy alkalommal egész menüsort nevezett el Mikszáthról, melynek egyik része a kakaós-lekváros piskóta volt, mely aztán az író nevét kapta

Szendvics

A máig legnépszerűbb étel eredetének valódiságát sokan kétségbe vonják. Eszerint Sandwich grófja, John Montagu megéhezett egy kártyaparti közben, és olyan ételt kért a szakácstól, melyet egy kézzel is el tud fogyasztani. Ebből lett a szendvics.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Sacher torta

1832-ben, az akkor 16 éves cukrásztanuló, Franz Sacher beugróként dolgozott egy vacsorán, és megbízták, hogy készítsen egy különleges desszertet Metternich kancellárnak. A fiú két szelet csokoládés piskóta közé baracklekvárt kent, és bevonta csokoládéval.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Graham kenyér

A reformer Sylvester Graham az első dietetikai tanácsadók egyike volt. Szerinte a rengeteg fehér kenyér és hús helyett inkább sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát kellene fogyasztani. Meg is alkotta az újdonságnak számító Graham-lisztet, mely ma is az ő nevét viseli.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Cézár-saláta

Egyesek szerint 1903-ban az olasz származású Giacomo Junia találta fel, és a szerinte legnagyobb olaszról, Cézárról nevezte el. Egy elterjedtebb változat szerint a salátát Ceasar Cardini olasz származású mexikói étterem-tulajdonos találta ki 1924 július 4-én, amikor már nem tudott mit felszolgálni a sok vendégnek. Egy azonban biztos: az eredeti receptben nincs uborka!

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Melba toast

A 19. század végén a 20. század elején az ausztrál Helen Porter Mitchell, azaz Nellie Melba volt a világ leghíresebb operaénekesnője. Amikor 1897-ben Londonban a Savoy-ban szállt meg, az ottani főszakács, August Escoffier az ő tiszteletére nevezte el Melbáról azt a hajszálvékony kétszersültet, amelyet ma is levesekhez tálalnak fel.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Pizza Margherita

Raffaello Esposito pizzasütő mester 1889-ben készítette Umberto király számára a nemzeti színben pompázó pizzát, azaz zöld bazsalikomot, piros paradicsomot és fehér mozzarella sajtot rakott rá. Az uralkodó feleségének, Margit királynőnek annyira ízlett az új kreáció, hogy levélben mondott köszönetét, így született meg az egyik legkedveltebb pizza.

Egyél hírességeket! - Stefánia vagdalt és társai

Eszterházy-rostélyos

Máig vita tárgya, hogy melyik Esterházy családtag nevéhez fűződik a híres rostélyos elnevezése. Négy Esterházyt is szóba jöhet, az 1500-as évektől az 1800-asig. Egy biztos, az eredeti recept Gundel 1934-es Kis magyar szakácskönyvében jelent meg először.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top