Szabadidő

Magyar kislány képeit állították ki a párizsi Louvre-ban

A sikertörténet tavaly év végén kezdődött, Bécsben.

Barabás Lujza, művésznevén Luisa Barabas hat éves. Valójában olyan, mint bármelyik óvodás, leszámítva persze, hogy nemrég kiállították a képeit a világ egyik leghíresebb múzeumában. Háromévesen tűnt fel a szüleinek, hogy milyen bátran használja a színeket. Az újlipótvárosi Thurzó utcai óvoda igazgatónőjének biztatására szakemberhez fordultak, ma már Lujza tehetségét a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány gondozza, Csala Ildikó festményrestaurátorral karöltve. 

Párizsban Lujza három képe látható, köztük a Spirál című. A képeket több ezer pályázó művei közül válogatták ki. 

A magyar kislány művei egyébként múlt év végén is szerepeltek, akkor a Merry ARTmas Vienna 2014! elnevezésű nemzetközi tárlaton, ahol ő volt az egyetlen gyerek, sőt az egyetlen magyar művész is.

Magyar kislány képe a párizsi Louvre-ban

Lujza szeptembertől az első osztályt kezdi a komplex tehetséggondozásra koncentráló ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban.

Rajta kívül két másik magyar művész is kiállít a Louvre-ban. Albert László festő és Révész Ákos.

(Forrás: Népszabadság)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top