“Augusztus 20-án, immár hagyományosan, számos meglepetéssel készülünk, hogy még emlékezetesebbé tegyük a nemzeti ünnepet. Welcome itallal és welcome zenével várjuk a vendégeket már 19 órától a Víztorony-udvarban, ahol a Virtuózok ifjú tehetségei fogadják a közönséget, megalapozva a hangulatot. Fontos küldetés színházunk számára, hogy melléálljunk olyan kezdeményezéseknek, mint a világ első komolyzenei tehetségkutatója, hiszen ha a jövő művészeinek generációját támogatjuk, azzal a jövőnket építjük” – nyilatkozta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.
A 20 órakor kezdődő Örömünnep-koncerten a Virtuózok műsorban felfedezett, azóta országszerte nagy sikerrel koncertező ifjú tehetségek is fellépnek. Hosszabb idő után újra színpadra lép a műsor minden döntőse: Gyöngyösi Ivett, Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Sándor Zoltán, Demeniv Mihály, Tóth Bettina, Szauer Bianka, Foki Dániel, Rigó Ronald. Közreműködik Szlama László és a Hegyvidéki Solti György Zenekar. Az est sztárvendégei: Miklósa Erika operaénekes, a műsor egyik zsűritagja és Alexander Rybak, Eurovízió-győztes norvég énekes, hegedűművész az alkalomhoz méltó, különleges programmal köszöntik az ünnepet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A koncert szünetében az óráskivetítőn élőben közvetítik az ünnepi tűzijátékot.
2015. augusztus 22-én, szombaton a világ legjobb gitárvirtuózainak világzenei koncertjével folytatódik az ünnep a Margitszigeten. A Gipsy Kings egyik alapítójának együttese, a Chico & The Gypsies érkezik, hogy igazi mediterrán hangulatot varázsoljon a színpadra. Az autentikus, világszinten a legjelentősebbnek számító crossover együttes először ad nagykoncertet Budapesten. Előzenekar az itthon és külföldön is népszerű Romano Drom, Magyarország legsikeresebb roma zenekara. Anyanyelven énekelt tradicionális oláh-cigány dalokat szólaltatnak meg modern felfogásban, izgalmas hangszereléssel. A koncert a két zenei világ bemutatása miatt is különlegesnek ígérkezik.