NLC: Az esetek többségében férfiak vezetik a sportműsorokat, és ők ülnek többet a sportközvetítések előtt is. Mit gondoltok, képesek “lenyelni” a nőket ezen a pályán?
Somogyi Dia: Szerintem ebben az értelemben a mi hozzáállásunkon is sok múlik. Én az elmúlt évek során azt tapasztaltam, a legjobb, ha nem akarunk okoskodók, mindentudók lenni, de azért érezhető a kérdéseinken, hogy sem naivak, sem hozzá nem értők nem vagyunk. Ügyesen kell lavírozni. Amikor beszélgetést vezetünk egy-egy sportesemény után, a legjobb, ha olyanok vagyunk, mint a kiscicák, akik egyik vendégtől a másikig passzolgatják a gombolyagot. Persze, eleinte sok kritikát kaptunk, főként a labdarúgás kapcsán, mert a nők és a foci az emberek fejében két, egymástól igen messze álló fogalom, de úgy érzem, mára elfogadták és megkedvelték ezt a helyzetet. A visszajelzésekből legalábbis ezt látjuk.
Somogyi Dia (Fotó: MTVA)
Zelinka Ildikó: Én a sportriporteri és közvetítői pályám alatt csak egy-két alkalommal éreztem úgy, hogy nőként nem vesznek elég komolyan, ami rosszul esett, de felül tudtam emelkedni ezen. Egyébiránt világéletemben férfiak között mozogtam, mivel testnevelési főiskolát végeztem, és rengeteget sportoltam, számomra ez vált természetes közeggé. Ami nekem ennél sokkal nehezebb, és lelkifurdalást is okoz, az az, hogy a rengeteg tévés feladat mellett olykor nem jut elég időm a két kislányomra, Hannára és Lucára, akik ilyenkor, nyáron, egy hetet nálam, egyet az édesapjuknál töltenek.
NLC: Erről jut eszembe, nem könnyű veletek időpontot egyeztetni, mert hihetetlen elfoglaltak vagytok. Egyik nap te vagy éjfélig a tévében, Ildi, másik nap Dia. Hogy bírjátok?
Somogyi Dia: Ez a nyári időszak az alapközvetítések és riportok mellett a Vizes Világbajnoksággal igen terhelt, de nagyon élvezzük, amit csinálunk, ezért ugyan testileg fárasztó, de lelkileg feltölt. Szerencsés vagyok, mert az én férjem olyan, mintha két anyukája lenne Emmának és Mirkónak. Bármit rábízhatok, és mivel rugalmas a munkaideje, meg tudjuk oldani, hogy egyikünk mindig otthon legyen a gyerekekkel. Persze, az ilyen feszített időszakokban hiányoznak nekem, ahogyan én is nekik, de mindig tudatosítom bennük, hogy ennek a hajtásnak hamarosan vége lesz, visszakapnak, és valami nagyon klassz programot csinálunk együtt. A lényeg, hogy legyen cél, legyen mit várni, és ez átsegít bennünket a nehezén.
Zelinka Ildikó: Én a napokban alig látom a lányokat, ami nem tagadom, azért megvisel. Délben a bébiszitter hozza át nekem őket Buda egyik oldaláról a másikra, hogy két műugrás-közvetítés között legalább együtt tudjak velük ebédelni. Amikor pedig este hazamegyek, valósággal rám ugranak, és kisajátítanak maguknak. Az egyik kedvenc programjuk, amikor esténként rajzfilmet választanak, bár ezt hétfőnként megzavarja a hajmosás procedúrája, mert ez nálunk bő másfél órás küzdelem, hiszen Hanna és Luca mindketten hihetetlen hajzuhataggal rendelkeznek. Most, hogy nyár van, és az óvoda-iskola nem fárasztja el őket, csak későn mennek aludni. Örülök, amikor végre eljön a pillanat, hogy a párom tölt nekem egy pohár finom bort… (nevet)
Zelinka Ildikó
NLC: Azért van arra lehetőségetek, hogy néha ki is kapcsolódjatok?
Zelinka Ildikó: Erre egyszerűen muszáj időt szakítani. Nagyon örülök, mert idén már eljutottunk együtt a gyerekekkel Horvátországba, és van még néhány szabadnapom, amit szeretnék kivenni és velük tölteni. Úgy tervezem, a Balatonra megyünk. Persze, mint tudjuk, gyerekekkel együtt nem éppen olyan a nyaralás, mint kettesben…
Somogyi Dia: De nem ám! Azon mosolygok, hogy 16 éve dolgozunk együtt Ildivel, ám azóta értjük meg egymást igazán jól, mióta anyák lettünk, akár félszavakból is. Ráadásul fiatalon ott az emberben a belső feszültség, a szakmai féltékenység elkerülhetetlen érzése, hogy a másikhoz hasonlítgatja magát. Mivel már nem vagyunk 23 évesek, nekünk ezzel sem kell küzdeni. (nevet) Visszatérve az eredeti témához, a párunkkal, kettesben kikapcsolódni egyszerűen kötelező. Megszámlálhatatlanul sok éve vagyok a férjemmel, megismerkedésünk második napjától együtt, és nagyon is kellenek a közös élmények, mert a mindennapok logisztikai bravúrjában könnyen elvész a meghittség.
NLC: Otthon, a saját családotokban mekkora szerepet kap a sport?
Zelinka Ildikó: Most nyáron nem túl nagyot! (nevet) Iskolaidőben Hanna úszni jár, amit nagyon szeret, Luca pedig művészi tornázott, a rengeteg ovis sportprogram mellett. Ő most lesz első osztályos, úgyhogy meglátjuk, a suliban melyik sportág kelti fel az érdeklődését. Ami pedig engem illet, futok, és biciklizni is szeretek.
Somogyi Dia: A futás az én életemnek is fontos része, igazán anyukabarát sport, hiszen ezt aztán bármikor, bárhol. Emma táncolni jár, és az oviban is mindig nagyon szépen teljesített a sportversenyeken. A kicsi Mirkóm pedig még csak két és fél éves, de máris látható, hogy hihetetlen labdaérzéke van. A férjemmel próbáljuk úgy nevelni őket, hogy a sport az életük természetes részévé váljon.
