nlc.hu
Szabadidő
Az 5 leghalálosabb iskola, amihez képest a te sulid maga a Paradicsom

Az 5 leghalálosabb iskola, amihez képest a te sulid maga a Paradicsom

Már több mint egy hete elkezdődött az iskola, és vele visszatért az életünkbe a nyafogás is. Mert pont az a suli maga a pokol, ahova a gyermekünk jár, és különben is, minek ez az egész iskolásdi, ott csak kínozzák őket a sok felesleges tananyaggal.

Meg még az is elhangzik minden délután, hogy ez egy börtön, ahol még délután is tanulni kell, és bezzeg milyen jó a felnőtteknek, ők lógathatják a lábukat munka után. Szegény gyerekeknek viszont ott kell ülniük a lecke felett minden nap, és masszívan sajnálni magukat miatta. Talán nem minden családban ennyire súlyos a helyzet, de jól emlékszem a saját gyerekkoromra, amikor pont ilyen gondolatok jártak a fejemben napról napra az iskolával kapcsolatban.

Ha valaki akkoriban megmutatja nekem ezt az öt filmet – ezek persze még nem is léteztek a kilencvenes években –, akkor biztos, hogy sokkal jobban értékelem a saját sulimat. Mert végül is legalább nem voltam minden nap életveszélyben, nem gyilkoltak meg senkit, és a dementoroktól sem kellett tartanom. Íme az 5 leghalálosabb iskola, az utolsó a legveszélyesebb, mintegy motivációként, amitől a saját suli tutira sokkal jobbnak tűnik majd.

5. Westerburg Gimnázium a Gyilkos játékokból

Az 5 leghalálosabb iskola, amihez képest a te sulid maga a Paradicsom

Egyetlen rövidke hét alatt a gimnázium három legnépszerűbb diákját meggyilkolják. Ez már önmagában bőven elég lenne, hogy fejvesztve meneküljünk az iskolából, vagy minimum ne akarjunk túl népszerűek lenni, nehogy a mi fejünk is odalegyen.

4. Neptune Gimnázium a Veronica Marsból

Az 5 leghalálosabb iskola, amihez képest a te sulid maga a Paradicsom

Nem is olyan régen futott a sorozat, aminek az elején Lilly Kane rejtélyes módon elhalálozik, Veronica pedig magánnyomozónak csap fel, hogy felderítse a különös halálesetet. De még ez nem elég, mert a sorozat epizódjaiban sorra derülnek ki a furcsaságok és titkok, még az iskolabusz is sáros… átvitt értelemben. Pedig annyit azért elvárhatunk egy sulitól, hogy ne haljunk meg osztálykirándulás alatt.

3. Woodsboro Gimnázium a Sikolyból

Az 5 leghalálosabb iskola, amihez képest a te sulid maga a Paradicsom

A Sikolyt látva nem is kérdés, hogy hálát rebegünk, amiért a mi ablakunk alatt nem bukkan elő véletlenszerűen egyetlen gyilkos hajlamú, álarcos ember sem. Valószínűleg nincs ember, aki boldogan látogatna el a történet megnézése után Woodsboro iskolájába.

2. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola a Harry Potterből

Az 5 leghalálosabb iskola, amihez képest a te sulid maga a Paradicsom

A vicc az egészben, hogy Roxfortnak kéne a világ legbiztonságosabb helyének lennie, legalábbis a varázslóvilágé, hiszen a legnagyobb varázsló, Dumbledore őrző szemei vigyáznak rá. De nem, hiszen itt jobbra-balra dőlnek ki a gyerekek, trollok, dementorok, beépített tanárok tizedelik meg a tanulókat. Hát kinek kell ez a vérengzés?

1. Sunnydale Gimnázium a Buffy, a vámpírok réméből

Az 5 leghalálosabb iskola, amihez képest a te sulid maga a Paradicsom

Még a Roxfortot is lekörözi, annyi halál történik ennek a gimnáziumnak a falai között. Vámpírok, démonok, borzalmasan nagy kígyók, szörnyek vadásznak a diákokra minden részben. “Ha az expasid nem gyilkol meg, akkor majd az apokalipszisben úgyis meghalsz” – állhatna a gimi homlokzatán jelmondatként. Most már nem is tűnik olyan rossznak a saját iskolánk, ugye?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top