nlc.hu
Szabadidő
A részeg mérnökhallgató ekranoplánt tervezett – kép

A részeg mérnökhallgató ekranoplánt tervezett – kép

Van, aki részegen kellemetlen sms-eket küld az exének, és van olyan is, aki olyasmit tervez, amiről az emberiség nagyobb része azt sem tudja, hogy micsoda. Nevezetesen ekranoplánt.

Egy michigani egyetemista, Keith Fraley osztotta meg a világgal, mit művelt a szobatársa mocsárrészegen. Nem, nem hányta tele a lakást, hanem tervezett egy speciális repülőgépet, úgynevezett ekranoplánt. A zseniális mérnökhallgató, Mark (aki annyira szégyelli akcióját, hogy vezetéknevét szeretné eltitkolni) egy átbulizott éjszaka után, még ittasan érkezett haza, és azonnal leült, hogy a tervrajzokat elkészítse. 

A részeg mérnökhallgató ekranoplánt tervezett

Bár Mark állítólag semmire nem emlékezett az egészből, a józanság fényében megvizsgált tervek alapján azt állapította meg, hogy akár működőképes is lehet a jármű. Az ekranoplán a párnahatás jelenségét kihasználó határfelület-repülőgép, ami kis magasságban képes a felszín fölött repülni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top